Kulturális háttér
A reformáció megtépázta a katolikus egyház tekintélyét, így szükség volt a egyház belső átalakulására. A művészetnek rendkívüli szerep jutott ebben a mozgalomban. Az katolikus egyház erős érzelmi hatást kiváltó művekkel, az emberek lenyűgözésével, elkápráztatásával kívánta visszahódítani híveit.
A barokk a XVI. szd. közepétől (Magyarországon a XVII. században) fellépő korstílus. Kedvelte a súlyos, heroikus témákat, a monumentális műfajokat. Kavargás, szenvedélyesség, szélsőségek, monumentalitás, mozgalmasság és dinamika jellemző rá, kedveli az ellentéteket (realitás-irrealitás, ég és föld ellentéte). Az érzelmekre kíván hatni, gyorsan és erősen.
Zrínyi Miklós
A magyar barokk irodalom egyik legjelesebb képviselője Zrínyi Miklós. 1620-ban született horvát arisztokrata családból. Pázmány Péter tanítványa volt, külföldi egyetemeken tanult. 1638-ban megkezdte portyázásait a török ellen. Tábornoki rangot szerzett, horvát bán, majd Magyarország katonai főparancsnoka volt. Komoly hadtudományi műveket is írt.
Szigeti veszedelem
A művet 1645-46 telén írta. Az eposz hőse Zrínyi (azonos nevű) dédapja, aki 1566-ban védte Szigetvárt és hősi halált halt. A szigetvári csata döntő fontosságú volt a XVI. században, hiszen Magyarország délnyugati részén az utolsó nagy végvár. Ha elesik, megnyílik az út a török előtt Nyugat felé. (A valóságban a törökök megnyerték a csatát, de olyan veszteségeik voltak, hogy nem tudtak tovább nyomulni Nyugat felé).
Az eposz a barokk reprezentatív műfaja. A nagy tárgyakhoz ez a méltó műfaj. Heroizmus jellemzi: hőse szinte félisten (Akhilleusz imitációja). Zrínyi az antik eposz mintájára kialakította a keresztény eposzt: így az antik elemek és a barokk vonások egymást erősítve építik fel a művet.
Az eposz világirodalmi előzményeinek tekinthetők Homérosz eposzai: a Szigeti veszedelem ugyanúgy égi jelenettel kezdődik, mint az Odüsszeia, a hősi erények hangsúlyozása az Iliászt idézi. Zrínyi az olvasóhoz intézett előszavában Homéroszt nevezi meg mintaként. Közvetlenebb előzménye Tasso: A megszabadított Jeruzsálem című műve, amely az első keresztes háborúról szól – tehát ugyanúgy a kereszténység egyik sorsdöntő történelmi eseményéről. Az eposz jellemző elemeit – néhányat kivéve – Zrínyi is alkalmazza.1
A barokk emberideál megjelenítése
Emberideál: “atleta Christi” (Krisztus katonája), a barokk központi gondolatának megfelelően. Zrínyi ennek tökéletes képviselője: példás keresztény (szerető családapa, krízishelyzetben mindig Istenhez fordul, és példamutató hazafias magatartású). A katonákkal együtt önként vállalja a biztos mártírhalált kereszténység megvédéséért. A barokk művek hőse mindig heroikus nagyság, nem hétköznapi ember.
A közéleti és a szerelmi szál nem egyenrangú: nyilván mert a történelmi helyzet akkor mást kívánt meg: nem tartotta Zrínyi illendőnek: “írtam szerelemrül is, de csendesen”. Az eposz leglíraibb részei a Delimán és Cumilla szerelméről szólók, éles ellentétben állnak a dinamikus csatajelenetekkel.
ALAPESZMÉK
A mű kiindulópontja a barokk gondolkodásnak megfelelően az, hogy a keresztény Magyarország romlásnak indult (bevezető: ebben bűnösnek tartja a reformációt, ami megbontotta a keresztény vallás egységét). Ezért küldi Isten ránk büntetésként a török veszedelmet.
- Zrínyi nem ragaszkodik a történelmi hűséghez: felcseréli az események sorrendjét, a súlypontok eltolódnak a művészi hatás érdekében. (az események nem ilyen sorrendben zajlottak, Delimán és Cumilla szerelme minden bizonnyal a fantázia szüleménye.) A legnehezebb feladat mégis: egy vesztett csatát úgy megörökíteni, hogy az győzelemnek látsszék, tehát méltó eposzi tárgy legyen. Zrínyi eposzában fizikailag vereség, misztikus-keresztény összefüggésben győzelem a magyarok osztályrésze: a kereszténységért való hősi halál nemcsak üdvözülést jelent nekik, hanem példa a következő nemzedékek számára.
- Ellentétezés: a barokk jellegzetes módszere. Az ellentétek különösen a magyar és török sereg jellemzésénél tűnnek ki.
török | magyar |
Több tízezer Szulimán jó vitéz, de kegyetlen Széthúzás Házasságtörő szerelem Pogányság hódítók | Néhány ezer Zrínyi jó vitéz és fiaiként bánik a katonákkal Összetartás Önfeláldozó szerelem (Borbála) kereszténység saját hazájukat védők |
Az ellentétezés csúcspontja a mű vége, amikor a föld és ég, az angyalok és az ördögök találkoznak.
realitás és misztikum keveredése: a végső harcba bekapcsolódnak a pokol erői a támadók oldalán, de az égiek is színre lépnek és a hősöket az égbe emelik – monumentális keret a földi történek köré (a szigeti csata tulajdonképpen a pokolbeli és mennybeli erők harca lesz).
FORMA, NYELV ÉS STÍLUS
Zrínyi az eposzt nem a szokásos hexameterben, hanem magyaros felező tizenkettesben írta: tudatosan tért el az ókori eposzi hagyományoktól. Nyelvi stílusa jellegzetesen barokk, expresszivitásra törekszik (jó példa erre a csatajelenetek, a halál borzalmainak részletes ecsetelése ). Verselését és a rímeket tekintve nem törekszik tökéletességre: sok a ragrím és a felező tizenkettes üteme is gyakran „zökögős”. Zrínyi valószínűleg tudta ezt magáról, hiszen ars poeticája:
Az én professiom avagy mesterségem nem az poesis, hanem nagyobb s jobb országunk szolgálatjára annál.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
- in medias res: nem tartja be, az első szigeti ütközet a VII. énekben, gondos előkészítés után
propozíció (tárgymegjelölés): „Fegyvert s vitézt éneklek”
invokáció: az antik múzsák helyét átveszi Szűz Mária, ezzel is hangsúlyozva az antik eposz „megkeresztelését”.
enumeráció (seregszemle): anekdotákban mutatja be a sereget, az ütközetek előtt szinte mindig van. Célja a nagyságrendi különbségek érzékeltetése (pl. tíz- vagy többszörös török túlerő), valamint a nagy nevek, ősök említése.
anticipáció (előrejelzés) – jóslatok a csata kimeneteléről (Zrínyinek Jézus jósol a keresztről)
isteni beavatkozás: Mindig Isten irányítja a történteket, leglátványosabban a XV. énekben: az angyalok serege a földön. 12. énekben azonban Cupido vezeti egymáshoz a szerelmeseket
állandó jelzők: nem jellemző, néha előfordul: pl. „Szigetnek Hektora”, „jó Zrínyi”, „vitéz Szulimán” ↩︎