Vajon melyik a legtermékenyebb magyar szó? Melyik lehet az a tő, amelyik a legtöbb magyar szavunk eredője, gyökere? Jó lenne hinni, hogy egy vitális, pozitív attitűdöt kifejező, a jövőre irányuló szóban találjuk meg a legnagyobb magyar szócsalád ősanyját. Az él ige valószínűleg valahol elöl állna ebben a versenyben.

Nyilván az alapszókincs elemeinek valamelyike tarthat számot arra a kitüntető címre, hogy a legsűrűbben hálózza be a magyar szókészletet. S ha ez történetesen nem az él ige, akkor is jó azt látni, hogy szócsaládja legalább háromszor akkora, mint az ellentétes jelentésű hal igénknek (mi ez, ha nem hungarooptimizmus?)

Az él igéből képzett és többszörösen továbbképzett szavakból nagyjából egy hetven szavas listát állíthatunk össze. Ha nem a hangalakot számoljuk egynek, hanem a jelentést, akkor már a százat is meghaladja: élő állat/élő közvetítés másképpen „élő”, az élhetetlen ember nem életrevaló, az élhetetlen város nem komfortos. Az élesztő kémiai folyamatot indít el, újraélesztő mentős életet ment. Ha éljeneznek, akkor éltetik a győztest, de van, akit csak a remény éltet. Csak az él ige jelentései, jelentésárnyalatai is legalább egy tucatnyira rúgnak: vidéken él, valakivel együtt él, nem él alkohollal, él a lehetőséggel, csak a munkájának él, havi kétszázból él, éli világát, jól él, kenyéren és vízen él, emléke él stb.

És ezzel még csak a szócsalád egy töredékét vázoltuk fel. Hiszen mind az él szótő, mind az ebből akárhányszorosan továbbképzett szavak számos szóösszetétel tagjai lehetnek.

A különböző értelmező szótárak 80-100 közötti szót tüntetnek fel, amelyek előtagja az él ige valamelyik származéka. A legnagyobb csoportot az élet az előtagúak alkotják: életigenlés, életfogytig, életművész, életjelenség, életkedv, életuntság, életszentség, de az él igéből képzett más előtagú összetételeket is szép számmal találunk: elevenszülő, élményszerű, élelmiszer. Tekintélyes az élő előtagú szavak csoportja is: élővilág, élőszó, élőflóra stb.

Hasonlóan nagy csoportot alkotnak azok az összetételek, amelyeknek utótagja az él valamelyik származéka: rosszéletű, műélvezet, madáreledel. Az élet utótagúak esetében foglalkozások, státuszok, nemek, életkorok szerint szinte végtelenné tágítható a kör: betyárélet, színészélet, diákélet, házasélet stb.

Az igekötő újabb jelentést ad az alapszónak és a belőle továbbképzett igéknek és igeneveknek: például átél valamit, beleéli magát, együttélés szabályai, feléli a vagyonát, feléled, feléleszt, felélénkül, kiéli magát valamiben, kiélt arc, leéli az életét, megéli az eseményt, megéled, megéljenez, túléli a balesetet, újjáéled, újraéleszt, végigél, visszaél (valakinek a bizalmával).

Ez a hihetetlen gazdagság éppen a nyelvi takarékosság egyik legjobb példája. A magyar nyelv nem pazarló: az él ige sokoldalú „újrahasznosításának” igénye nyilvánul meg a fenti szavakban, kifejezésekben. Öreg (éltes) szó? Igen. Már a Halotti Beszéd és Könyörgésben is szerepel a „munda neki elnie” szerkezetben. Ám még a XXI. században is képes újra szülni: itt van legfiatalabb gyermekként az élőzni ige.

A címadó verssornak különösen szívszorító aktualitást ad a jelenleg is zajló szomszédos háború.  Ady különösen szerette az él szót és annak származékait. Az Intés az őrzőkhöz az élet (pontosabban az Élet) himnusza az értelmetlen pusztulással-pusztítással szemben:

…az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.

Reménykedjünk.