Katona György: Flóra almái

Töredék alapvetően négyféle lehet. A valaha egész, de csak töredékeiben fennmaradt szöveg például a Königsbergi Töredék Szalagjai. A romantikusok szándékoltan töredéknek tűnő alkotásai a kor divatjához igazodtak. Kosztolányi töredékei verskezdeményeknek, ötleteknek tűnnek, amelyeket talán szándékában állt később felhasználni, de amelyek ihlet vagy idő hiányában végül nem épültek verssé.

Nincs kizárva, hogy a József Attila-töredékek is hasonló okok miatt maradtak a jelenleg olvasható formában, vagyis vázlatok, hirtelen ötletek, mégis, nehéz szabadulni a gondolattól, hogy ezek talán eleve is teljes értékű alkotásnak születtek (azaz, talán soha nem is akarta folytatni, kiegészíteni, befejezni őket). Mert úgy, ahogy vannak, tökéletes, lezárt szövegek.

Nézzük például az alábbi két – a kötetekben függelékként szereplő –  négysorost:

Szeretem, ezért megölöm.

Hogy jön ahhoz, hogy én szeressem?

Miféle ördögi öröm

osztozkodik a bőrömön?

 ·

A kínhoz kötnek kemény kötelek,

Be vagyok fogva minden oldalon,

és nem lelem a csomót, melyet

egy rántással meg kéne oldanom.

Vajon, ha a fenti alkotások egy hosszabb mű egy-egy strófáját, egységét alkotnák, megmaradna-e a költemény egészében az egy négyzetcentiméterre jutó intenzitás? Nem lehet-e inkább, hogy ezek a kvázi-töredékek valójában koncentrátumok, esszenciák, minden fölösleges sallangtól megfosztva?

Nincs közöm senkihez, szavam szálló penész,

vagyok, mint a hideg, világos és nehéz.

Ez ugyanaz a hiánytalan egész, mint Pilinszky híres négysorosa, vagy Weöres Sándor József Attila utolsó fényképére írott verse. A helyzet kifejezésére nincs több szó. Minden egyéb csak zavaró bőbeszédűség volna, a lényeg felhígítása.

Odvas fogban guggol az idő

messze tekint fájdalmunk fölött (1929?)

Az Isten itt állt a hátam mögött,

s én megkerültem érte a világot.

Ahol a szabadság a rend,

mindig érzem a végtelent.

Nem találok szavakat magamra.

És ámulok,

hogy elmulok.

A József Attila-töredékekre az örkényi gondolat illik, kissé átírva: a közlés minimuma – a jelentés maximuma.

És hogy kissé oldjuk a súlyos témákat, idézzük meg Kosztolányi Törlés című esszéjét – a minimalizálni tudás erénye. Bár Attilának valószínűleg nem törlésre volt szüksége, ez már a papírra vetés előtt megtörténhetett.