A töredék valamilyen ok miatt befejezetlenül maradt produktumként, de szándékos műalkotásként is létezik az irodalomban. A romantikusok szándékoltan töredéknek tűnő alkotásai a kor divatjához igazodtak. Kosztolányi töredékei verskezdeményeknek, ötleteknek tűnnek, amelyeket talán szándékában állt később felhasználni, de amelyek ihlet vagy idő hiányában végül nem épültek verssé.

Nincs kizárva, hogy a József Attila-töredékek is hasonló okok miatt maradtak a jelenleg olvasható formában, mégsem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ezek talán eleve is teljes értékű alkotásnak születtek (azaz, talán soha nem is állt szándékában befejezni őket).

Nézzük például az alábbi két – a kötetekben függelékként szereplő –  négysorosokat:

Szeretem, ezért megölöm.

Hogy jön ahhoz, hogy én szeressem?

Miféle ördögi öröm

osztozkodik a bőrömön?

 ·

A kínhoz kötnek kemény kötelek,

Be vagyok fogva minden oldalon,

és nem lelem a csomót, melyet

egy rántással meg kéne oldanom.

Vajon, ha a fenti alkotások egy hosszabb mű egy-egy strófáját, egységét alkotnák, megmaradna-e a költemény egészében az egy négyzetcentiméterre jutó intenzitás? Nem lehet-e inkább, hogy ezek a kvázi-töredékek valójában koncentrátumok, esszenciák, minden fölösleges sallangtól megfosztva?

Nincs közöm senkihez, szavam szálló penész,

vagyok, mint a hideg, világos és nehéz.

Ez ugyanaz a hiánytalan egész, mint Pilinszky híres négysorosa, vagy Weöres Sándor József Attila utolsó fényképére írott verse. A helyzet kifejezésére nincs több szó. Minden egyéb csak zavaró bőbeszédűség volna, a lényeg felhígítása.

A József Attila-töredékekre az örkényi gondolat illik, kissé átírva: a közlés minimuma – a jelentés maximuma. És még az is lehet, hogy ezek a sorok csak magyar nyelven működnek ilyen sűrítetten. Bármelyik európai nyelvre próbáljuk meg lefordítani bármelyiket, jóval több szóra és szótagra van szükségünk.