„Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét” – írja a Teremtés könyve. Minden fordítás – kicsiben és szimbolikusan – egyfajta helyreállítás, a fent idézett bábeli átok ellensúlyozása. Ilyen szakrális helyreállítás történik a pünkösdi nyelvcsoda alkalmával, amikor mindenki a saját nyelvén hallja szólni az apostolokat.

A két ellentétes és egymást kiegészítő szentírási történet különös aktualitást kaphat ma, amikor az intelligens fordítóprogramok szinte eltüntetik a nyelvi korlátokat. De mi a helyzet az irodalmi nyelvvel? Mennyire „metaforaérzékeny” vagy „művészetkompatibilis”, hogyan reagál a merész asszociációkra, egyszóval hogy viselkedik a népszerű Google fordító, ha szépirodalmi alkotásokkal kínáljuk meg?

Karinthy Így írtok ti kötetének emlékezetes humoreszkje a Műfordítás. Ebben A Tisza-parton című Ady-vers első versszakát ülteti át a fiktív fordító németre, majd valaki ezt a fordítást magyarra, újabb „műkedvelő” erről megint németre, és végül valaki vissza magyarra. A végeredmény pedig az, hogy ennyi oda-vissza fordítás után egyetlen szó vagy gondolat sem felel meg az eredetinek:

Jöttem a Gangesz partjairól,
Hol álmodoztam déli verőn,
A szívem egy nagy harangvirág
S finom remegések: az erőm.
 
A Herz-féle szalámiban
Sokkal sűrűbb a só,
Mint más hasonló terményekben
Hidd el, ó, nyájas olvasó!
 

Pedig a szerző még nem ismerhetett internetes fordítóalkalmazásokat. Ha rendelkezésére állt volna, valószínűleg pellengérre állította volna a Google fordító szándéktalan botlásait, az ebből adódó véletlen nyelvi humort.

Karinthy még csak elképzelni tudta az átültetés során félreérthető-félrefordítható szavakat: a szívből hogyan lesz végül Herz- féle szalámi, a Gangeszből folyosó, ebből pedig folyó só.  Nézzük meg, hogy bő száz évvel később mit tesz a Google fordító ugyanezzel a verssel, ha németre fordítjuk, majd vissza magyarra. Nos, az eredmény meglepően jó, bár a programnak a verő (verőfény) szóval meggyűlik a baja:

A Gangesz partjáról jöttem

Ahol egy déli sofőrről álmodtam

A szívem egy nagy harangvirág

És finom remegés: az erőm.

A Google fordító olyan lehetőségeket kínál, amelyeket korábban nem is gondoltunk volna: pillanatok alatt tájékozódhatunk az idegen nyelvű szakirodalomban, és közvetítő nyelv nélkül társaloghatunk idegenajkú emberekkel. A programok ráadásul folyamatosan csiszolódnak, tökéletesednek. Figyelembe veszik, hogy az adott szó milyen szövegkörnyezetben fordul elő, ismerik a vonzatokat, állandósult szókapcsolatokat.

Az Ábécé a fordításról és a ferdítésről című esszéjében állapítja meg Kosztolányi, hogy „minden fordítás ferdítés is”, azaz ebben szövegműveletben az ízlés, a lelki alkat, kulturális hagyomány, a nyelvi karakter is meghatározó, ráadásul – különösen, ha műfordításról van szó – kezdeni kell valamit a nyelv zenéjével, a ritmussal, a szavak hangulati értékével is. Ha a műfordító kénytelen kreatívan ferdíteni azért, hogy a jelentés mellett visszaadja a hangulatot, ritmust és a rímet, az internetes fordítóprogramok éppen pontosságuk és következetességük révén ferdítik el az eredeti jelentést („a betű szerint való hűség hűtlenség”).. Ha ismeretlen szóval találkoznak, úgy kezelik, mintha elütési hiba történt volna, így válhatnak Csokonai bájoló lágy trillái „vonzó, puha utánfutókká”.

Mindenesetre, a költői művek fordítási kísérlete során rácsodálkozhatunk nyelvünk szerkezeti sajátosságaira, a magyar nyelv utánozhatatlan képalkotó erejére, miközben roppant jól szórakozhatunk. Néhány éve egyik kedvelt foglalatosságunk a „retúrlíra”, ezt tanítványaimmal lazításként játsszuk: Google fordítóval oda-vissza (bármilyen nyelvre) fordított vers eredetijét kell felismerniük a végeredményből. Babits feledhetetlen sorai például így néznek ki egy arab-magyar retúrfordítás után: „donna busz a barna erkélyen bámult az őszibarack szürkületében”.

Retúrlírázni önmagában is jó móka, de sokat mond költőink nyelvi stílusáról az is, hogy milyen pontossággal képes visszaadni a szöveget az adott alkalmazás. Pilinszky szikár, dísztelen nyelve a legtöbb esetben pontos fordítást eredményez. Arany János soraival azonban nehezen birkózik meg bármelyik alkalmazás.  Az állata őrzeni két alabárdost sor fordításában minden esetben az állat szó fog szerepelni (pl. állatod két alabárdot tart). A János vitézben a gonosz mostoha ekképpen rohan ki Iluska ellen: Becstelen teremtés, gyalázatos pára! Ez így fordítódik: „Illetlen alkotás és szégyenletes köd”. Csak két mulatótárs van ébren mellettem – írja Berzsenyi – itt a mulatótárs „bulibaráttá” modernizálódik. Balassi udvarlása (- térdet-fejet neki hajték ) pedig egyenesen horrorba torkollik: „térdet-fejet dobtak neki”, más nyelvre fordítva „a térd a feje körül volt tekerve”.

Weöres Sándor köztudottan lefordíthatatlan: a Száncsengőből vett részlet németül még valamelyest helytálló: „oldódó hangerdő, ching-ling-ling szánharang”, de a szamoai kísérlet kudarcba fullad: „talatala leo dzsungel, ching-ling-ling szán logo”. Kedvencünk azonban egyértelműen a Csiribiriből ismert fült katlan: nyelvtől függően „párnázott fogas”, „fültál”, „holt üst”, „fül-vízforraló” vagy „hallójárat” lesz a végeredmény.  Ilyenkor nem is bánjuk túlságosan, hogy a Google fordító egyben Google ferdítő is. Legalábbis addig, amíg tét nélkül játszunk vele.

Kosztolányi a tőle megszokott iróniával jegyzi meg, hogy Bábel romjain azonnal fordítóirodák, nyelviskolák és tolmácsok ütöttek tanyát, hogy a sok boldogtalan halandót jó pénzért közelebb hozzák egymáshoz. Ma ugyanitt helyet követelnek maguknak a gyorsabb, olcsóbb és kényelmesebb fordítóprogramok is. Vajon elképzelhető-e a jelentést, szóhangulatot, szójátékot, ritmust, rímelést egyaránt visszaadó program? Automatizálható-e a művészi szöveg? Algoritmizálható-e a teljes emberi gondolkodás és érzelmek? Addig jó nekünk, amíg nem. Addig jó nekünk, amíg az automata fordító egy kicsit „ferdítő” is. És nem csupán azért, mert jókat derülhetünk rajta…