„Tudod, szívem mily kisgyerek” – A gyermekség motívuma József Attila költészetében

  1. BEVEZETÉS

 

József Attila a XX. századi magyar líra meghatározó egyénisége. Abban a korszakban élt és alkotott, ami a Nyugat második fénykorának nevezhető. Kora szerint a Nyugat második nemzedékéhez tartozott volna, de azon kevés nagy költők egyike, akik nem ennek a folyóiratnak a keretei között váltak híressé. Ennek egyik oka Babitscsal való rossz kapcsolata lehetett – fiatal korában kedvezőtlen kritikát írt az akkor már irodalmi fejedelemnek számító Babitsról – másrészt költészetében más irányok is felismerhetők – például az avantgarde irányzatok hatása, amelyeket a Nyugat nem szívesen népszerűsített, noha elviekben nem is zárkózott el tőle.

  1. JÓZSEF ATTILA ÉLETE. 1905. április 11.-én született Budapesten. Az anya egyedül nevelte a három gyermeket, a nehézségek enyhítésére Attilát és Etát nevelőszülőkhöz adta Öcsödre. Erre a gyermekkori, megrendítő élményére fájdalmasan emlékezik híres Curriculum Vitae-jében. 9 éves korában kísérelt meg először öngyilkosságot, és később többször is.

Amikor édesanyja meghal, gyámja testvérének férje, Dr. Makai Ödön ügyvéd. Attila a makói gimnáziumban tanul, 17 éves korában jelenik meg első verseskötete: A Szépség koldusa. 

1924-től a szegedi egyetem magyar-filozófia szakos hallgatója. Fő pártfogója Juhász Gyula. Tiszta szívvel c. verse miatt Horger Antal eltanácsolja az egyetemtől és a tanári pályától. Ezután Párizsban a Sorbonne hallgatója, jól megtanul franciául.

1927-ben megismerkedik Vágó Mártával, de az apa félti a lányt a labilis költőtől, és Londonba küldi tanulni, így kapcsolatuk megszakad. A költő idegösszeroppanást kap.

1929-ben megismerkedik Szántó Judittal, aki több évek keresztül élettársa is, és bekapcsolódik az illegális kommunista mozgalomba.

A 30-as években elszakad a mozgalomtól, betegsége súlyosbodik, többször. Kortársai közül sokan zseninek tartják, mások alig vesznek róla tudomást. 1933-ban Baumgarten pénzjutalmat kap (díjat csak posztumusz).

1934-ben: Nagyon fáj kötet, utolsó költői korszakának verseit tartalmazza. Gyömrői Edit és Kozmutza Flóra iránti szerelme egyaránt viszonzatlan.

1936-ban a Szép Szó c. folyóirat szerkesztője.

1937-benSzárszón egy vonat halálra gázolja. Halálának pontos körülményei máig tisztázatlanok.

 

III.               KÖLTÉSZETE

Első verseit 10-11 éves korában írta. 17 évesen már önálló kötete jelent meg. Korai költészetében a francia szimbolisták, a  nyugatos líra és a népköltészet hatása egyaránt meghatározó. Párizsi útja során megismerkedik az avantgarde irányzatokkal, s hazatérésekor kapcsolódik bele a kommunista mozgalomba, új költői formákkal kísérletez (pl.expresszív szabadversek).

A 30-as évek körül hangja megváltozik, szakít mind a nyugatos, mind a tisztán avantgarde jellegű költészeti mintával. 1932-37 a nagy költészet időszaka. Gondolati lírájában az emberi létezés tragikumát fogalmazza meg. Nagy verseiben (Téli éjszaka, A város peremén, Elégia) kialakul egy jellegzetes metaforarendszer, amelynek középpontjában a fagy, a tél, a hó, a csönd áll, ezek jelképezik az emberidegen világot. Kompozíciói kristálytiszták, szabályosak, különösen vonzódik a szabályos világrendet jelképező kocka,  és  kristály metaforájához. Tragikus életkörülményeit ismerve szembeállíthatjuk egymással ezt a rend utáni vágyat és lelki egészségének fokozatos széthullását.

 

  1. A GYERMEKSÉG ÉS ÁRVASÁG MOTÍVUMA

 

Az árvaság József Attila számára nem egy költői kép, hanem szomorú élettapasztalat. Apja még gyermekkorában elhagyta a családot, s ő soha nem tudta megbocsátani anyjának, hogy nevelőszülőkhöz adta (de emellett fanatikusan imádta is az édesanyját).

Másrészt: korán tisztába jött betegségével. Freud pszichológiáját jól ismerve ő is úgy tartotta,  hogy az ember személyisége gyermekkorában alakul ki, s hogy a gyermekkori élmények döntően meghatározzák az ember személyiségét.

A magára vonatkoztatott gyermekség-motívum mögött állhat az is, hogy J.A. lényegében képtelen volt a normális felnőtt életre: életét nem tudta irányítani, nem volt biztos munkája, verseivel kapcsolatosan gyakran találkozott értetlenséggel, a nőkkel való kapcsolata általában kudarcba fulladt, családja, gyermeke nem lett, súlyosan beteg volt és folyamatos kezelésre (ápolásra, gondoskodásra szorult) stb.

Éppen ezért, a gyermekség konkrét kifejezője lesz félelmének, elhagyatottságának, magányának.

Több mai pszichológus szerint József Attila szerelmeitől is valamiféle anyaszerepet kívánt, erről tanúskodik Edithez írott verse, a Gyermekké tettél.

A gyermekség és árvaság motívuma szorosan összefügg és általában együtt jelenik meg. Mindkettő kiindulópontja az a szeretethiány. (A gyermekszerep azért kifejező, mert a gyermeknek nincsenek gátlásai, kiköveteli magának, hogy szeressék. A felnőtt ennél szemérmesebb: a szeretetért való könyörgést megalázónak tartja).

A gyermek-motívum leginkább a 30-as évek költeményeiben jelenik meg. Egyrészt anya-verseiben, másrészt szerelmi költészetében, és különös jelentősége van az utolsó évek költeményeiben.

A gyermek-felnőtt-kettősséget korán megfogalmazza a Medáliák egyik darabjában (Huszonhárom király…).

A Kései sirató című vers az anyjához fűződő ambivalens viszonyról árulkodik. Vád és a szeretet vallomása is egyben. Egy felnőtt ember írja, a felsorolt élmények valóságosak (ápolás a betegségben, etetés stb), mégis, egy-egy sor erejéig valóban gyermekké válik: „Nem hallod, mama? Szólj rám!”. A költemény érdekessége, hogy a felnőttség komoly tapasztalata keveredik infantilis érzelmekkel.

A Tudod, hogy nincs bocsánat című költeménye ugyan nem szerelmes vers, de egyik versszaka konkrétan kifejezi azt az élményt, amit a pszichoanalitikus kezelések hoztak felszínre benne:

S romlott kölkökre leltél / pszichoanalizisben.

 Gyömrői Edithez írott verseiben gyakran jelenik meg a gyermek-motívum. A nő pszichoanalitikus volt, a freudi pszichoanalízis módszereivel kezelte az akkor már súlyos lelki válságban lévő költőt. Freud pszichológiájának középpontja a gyermek: talán József Attila is ekkortájt ismerkedett meg alaposabban ezekkel a nézetekkel.

A Gyermekké tettél című költeményben  az anya és a szerelmes szinte azonosul: Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom. Ostoba vagyok – foglalkozz velem. Soraiból kiderül, hogy a kettejük közti viszony nem volt egyenrangú (beteg-orvos), s bár József Attilát egy rövid ideig eufóriával töltötte el, nem volt sok esélye egy harmonikus viszonynak.

A gyermek-motívum utolsó verseiben rendkívül összetett. Három legutolsó verse: a Karóval jöttél, a Talán eltűnök hirtelen és az Íme, hát megleltem hazámat befejezettnek tekintik a földi létet. Mindhárom létösszegző vers. Az első kettő alapvetően a gyermek motívumára épül.

A Karóval jöttél című versben felnőttként szólítja meg gyermeki önmagát: szembeállítja a gyermekkori túlzó vágyakat (aranyat ígértél nagy zsákkal) a jelenkori kiábrándulással. A motívumok (tejfog, seb elvakarása), a gyermeknyelvi szavak (csücsülsz) a gyermekkort idézik. A létösszegzés mérlege negatív: a felnőttkorban semmiféle értéket nem tud felmutatni (ennek képes kifejezése a se késed nincs, se kenyered). Egyetlen megoldás a halál, erre utalnak a vers utolsó sorai: Hajtsd le szépen a fejedet.

 A Talán eltűnök hirtelen  olyan szempontból ellentétben áll az előzővel, hogy nem a gyermekkor volt reményeit, terveit emlegeti. Ebben a versben már a gyermekkor is a hiányról tanúskodik:

Már bimbós gyermek-testemet / szem-maró füstön szárítottam.

A pazarlás, az értelmetlen és eredménytelen élet gondolata azonban megismétlődik ebben a költeményben is. A talán eltűnök hirtelen csak részben vonatkozik arra hogy mint költőt, esetleg elfelejthetik. Ez az eltűnés sokkal konkrétabban, a személyes, fizikai elmúlást jelenti.

A fentieken kívül számos versét felsorolhatjuk, amelyben a gyermek játssza a kulcsszerepet. Pl. Ha hold süt…, Altató, Mama, Egy kisgyerek sír stb.

Összefoglalás

A gyermek motívuma ilyen hangsúllyal nem először jelenik meg: a JA-val jó viszonyban lévő Kosztolányi már korábban erre építette a Szegény kisgyermek panaszai-kötetét.

  1. gyermekképe azonban sokkal tragikusabb: a világban teljesen magára hagyott, tehetetlen, bűntudattól gyötört, egyedül hagyott, szeretetért sóvárgó önmagának képét látja-láttatja bennük.