A trianoni döntés és az értelmiség válaszai

1920. június 4. trianoni békediktátum:  

  • Magyarország elvesztette területe kétharmadát, lakossága több mint felét (köztük 3,5 millió magyart)
  • gazdasági, infrastrukturális, kulturális veszteségek
  • a magyar értelmiség első válaszai:
    • a fájdalom, a felháborodás kifejezése a mélységesen igazságtalan döntés miatt (pl. Kosztolányi Vérző Magyarország-antológiája)
    • reménykedés a visszaállításban
    • később pedig a reális szembenézés a helyzettel: egyetlen lehetőség a kulturális és nyelvi azonosságon alapuló nemzet megteremtése (Kós Károly).

1945 után azonban NEM SZABAD BESZÉLNI A TÉMÁRÓL (sem itthon, sem a „baráti országokban”)

A trauma feldolgozása csak a rendszerváltozás után indulhat meg.

Magyar írók a határon túl

  • a kisebbségben lévő magyar író elszakadt a nemzeti kultúra közösségétől
  • a magyarországi kommunista kultúrpolitika igyekezett nem tudomást venni a létezésükről
  • többségi közösségükben (Erdélyben, Kárpátalján, a Vajdaságban) megfigyelték őket, működésüket korlátozták, és ott sem tekintették a saját irodalmuk részének (erős magyarellenesség)
  • (Néhány kisebbségben élő jelentős XX. századi írónk-költőnk: Áprily Lajos, Dsida Jenő, Szilágyi Domokos, Csoóri Sándor, Sütő András, Tamási Áron, NYirő József, Wass Albert, Kányádi Sándor).

Dsida Jenő

  • erdélyi magyar költő, 31 évet élt, mindig költőnek készült
  • 16 éves korától jelentek meg versei
  • a trianoni döntés után aktívan részt vett az erdélyi magyar kulturális életben (folyóiratok szerkesztése, anyanyelvi rovat működtetése, tudósító)
  • Író- és költőtársaival ellentétben nem a történelmi trauma és a kisebbségi lét volt a fő témája
  • inkább az ifjúság, tavasz, szerelem, személyes élmények, finom hangulatok, mindennapi élet
  • bravúros formaművész: rím- és ritmusjátékok nagy mestere.

Ehhez képest az 1936-ban megjelent Psalmus Hungaricus nagy váltás a költészetében: tartalmilag is és formailag is, írótársait is meglepte.

A verset a 2. világháború után (évtizedekig) nem engedték publikálni (se kint, se Magyarországon), létezését is elhallgatták, de szamizdatban terjedt, mint egyfajta titkos himnusz.

Psalmus Hungaricus

  • A cím jelentése: „magyar zsoltár”.
  • a zsoltár ószövetségi eredetű műfaj, Istenhez fordul kéréssel, panasszal vagy dicsérettel
  • a magyar költők szívesen alkalmazzák a XVI. század óta, mert párhuzamot látnak a zsidók vándorlása, üldözése, fogsága és a magyar történelem között
  • A Psalmus Hungaricus előképe a 137. zsoltár a Bibliából: témája, hogy a babiloni fogság idején fogvatartóik arra biztatják a zsidókat, hogy öröméneket zengjenek. A zsoltáríró pedig egy feltételes átkot fogalmaz meg magukra nézve: „ha ezt tenném, bénuljak meg, és ragadjon le a nyelvem”. Dzsida versének refrénjében felismerhető ez a gondolat.

ÉRTÉKVÁLASZTÁS, ELLENTÉTEZÉS

A költemény több nagy ellentétre épül:

A vers felütése „gyónásnak” is felfogható: számvetés az eddigi költészettel, (ami kétségtelen érték) – de innentől más küldetés vár a költőre.  “Vagy félezernyi dalt megírtam / s e szót: magyar / még le nem írtam.”

Mást nem tehet, mert belső törvény és isteni parancs. Szerepe itt hasonló a prófétáéhoz (v.ö. Babits: Jónás könyve): a magyar sors megéneklése küldetés.

BIBLIKUS MOTÍVUMOK

  • Az első egységben a tékozló fiú motívuma, aki világi szépségeket keresett eddig, és most visszatér hazájához, „koldus-apjához”.
  • A visszatérő Babilon-motívum a rabság (kisebbségi sors) képe
  • A versen így végigvonul az üldözött (és a szenvedésben megszentelődő) zsidó nép és a magyarság sorsának párhuzama
  • az utolsó versszakban a vissza-visszatérő „ó, Jeruzsálem” még határozottabbá teszi ezt az értelmezést.
  • jellegzetesen bibliai fordulat a refrénben megfogalmazódó feltételes átok

„MAGYAR SORS” – KAPCSOLÓDÁSI PONTOK

A költemény szoros kapcsolatot mutat a magyar irodalmon végighaladó „tragikus magyar sorsot” hangsúlyozó tematikával (a kuruc költészettől kezdve a reformkori költőkön keresztül Ady Endréig).

Különösen az V. egység bővelkedik ilyen motívumokban: a nemzeti bűn, a magyarok Istene vagy az adys „mégis morál” (itt nincsen alku, nincsen semmi „de”) megfogalmazása teljesen egyértelmű.

HANGVÉTEL

Dsida, akit a finom hangulatok költőjeként ismernek, ezúttal „fortissimóban”, expresszív képekben és szavakban szólal meg: sok a felkiáltás, a kérdés, a megszólítás.

KÖLTŐI PROGRAM

“Nem is hányódom már” – vallja a 4. egységben, de programját az V-VI. egységben fogalmazza meg: “Zúgjon fel hát a magyar zsoltár, dúljon […] seperjen”.

Az eddigi bűnbánó pozícióból aktív szerepvállaló lesz, aki maga köré gyűjti népét, és a világhoz kiált az igazságért.

(valószínűleg ezen mondatok miatt nem lehetett beszélni a versről: ezt a hatalom elleni fenyegetésként értelmezték).

„Amikor a Psalmust 1936 nyarán felolvasta a marosvécsi írótalálkozó résztvevőinek, könny volt mindenki szemében. Majd felállt Kós Károly, barázdás arcán hullottak a könnyek, odament Dsida Jenőhöz, megölelte, és azt mondta neki: „Te taknyos, hogy mersz ilyen szépet írni!” (Forrás).