(eposzi kellékek, Varró Dániel)

Ó, múzsák,
Ti kilenc szeszélyes leányi az égnek,
Kiknek kegyeit
Oly sok komoly férfiu is keresi,
S kik puszit mégis szivesebben nyomtok
Nagyszáju suhancok orrahegyére,
Pusszantsatok orron,
Mert olyasmit készülök én most
Bámulatos leleményü korunknak
Okos dobozába pötyögni,
Aminek versbe szedése
Nem afféle hétvégi mulatság,
S nem megy csak úgy puszi nélkül.


Jaj, hogy múl az idő!
Gömbölyü másfél százada lesz már
Holnapután,
Hogy a hőse e versnek fölriadott,
S hogy fölriadott,
Nem késlekedett kiugorni az ágyból,
Megmosni fülét,
Levakarni nyakáról a piszkot,
Magára teríteni ingét,
Köpenyét,
S miután szájának kapuján
Mint kis létszámu de büszke sereg
Lovagolt be a früstök,
Nem késlekedett szaporán
Az ifjak kávéházába sietni.

Ejnye, te fürge suhanc,
Ne olyan szaporán!
Engedd, hogy e napnak versbe szedője
Bámulatos leleményü korának okos dobozával
Nyomodba siessen,
S bekukkantson veled együtt
A kávéházba,
Hol már gyülekeznek az ifjak,
S hol peremén a bágyadt nyugalom poharának
Túlcsordula már
Az események forrón gőzölgő feketéje (…)