Magyar nyelvemlékek

 A nyelv régebbi állapotát tükröző, írásban fennmaradt szövegek. A rokon nyelvek közül mi rendelkezünk a legrégebbi nyelvemlékekkel. Két fajtájuk van:

  • szórványemlék: idegen nyelvi környezetbe ágyazott magyar nyelvi elemek (szavak, félmondatok (pl. a Tihanyi Apátság Alapítólevele számos magyar szót tartalmaz latin nyelvű környezetben)
  • szövegemlék: összefüggő magyar nyelvű szöveg.

Az ismertebbek a következők:

Magyarországon az egységes európai középkori kultúra az államalapítás korától terjedt el. Szent István király az európai keresztény kultúra és jogrendszer elterjesztésében játszott nagy szerepet. Ebben az időben a tudomány, a kultúra, a vallás nyelve a latin volt, ezért különösen értékesek a magyar nyelven keletkezett alkotások. Ezeket az alkotásokat, amelyek a magyar nyelv korai állapotát mutatják, nyelvemlékeknek nevezzük. Két, irodalmi szempontból fontos nyelvemlékünk a Halotti Beszéd és az Ómagyar Mária-siralom.

Halotti Beszéd és Könyörgés (HB)

Első összefüggő magyar nyelvű szövegemlékünk egy temetési beszéd (gyászbeszéd). A szerzőt nem ismerjük, és azt sem tudjuk, kinek a temetésére készült a szónoklat. A nyelvemléket már a XVIII. században ismerték és próbálták értelmezni (pl. Kazinczy Ferenc).

A szöveg a 1195 körül keletkezett. Retorikailag tökéletesen felépített alkotás: bibliai példára (teremtés-bűnbeesés) alapozva jut el a jelen állapotig, a hétköznapi kínos világ és a halál magyarázatáig, majd befejezésül a túlvilágra fordítja figyelmét és a szentek segítségét kéri a halott üdvözüléséhez. A szöveg a Pray-kódexben található, amelyet felfedezőjéről és kutatójáról, Pray Györgyről neveztek el.

Nyelvi jellemzői közül érdemes kiemelni az alábbiakat:

  • az igeidők nyelvi gazdagsága (terumteve, odutta vola, munda – mundoa, ʒocoʒtia vola)
  • az igekötők még nem kapcsolódtak teljesen az igéhez (mige ʒocoʒtia)
  • a toldalékokat még nem kapcsolják egyértelműen a szótőhöz (gimilſ twl)
  • ingadozó hangjelölés, pl. a v esetében (hadlaua, feledeve)
  • tővéghangzó: halalut (halalu)

Ómagyar Mária-siralom (OMS)

Az első összefüggő magyar nyelvű lírai emlék 1300 körül keletkezett és a belgiumi Leuweni kódexben található. Szerzőjét nem ismerjük, alkotását az ismert európai planctusok (siraloménekek) mintájára írta. A kutatók megtalálták a költemény latin forrását, az alkotás azonban nem puszta fordítás, számos helyen eltér az eredetitől.

A nyelvemlék története maga egy „regény”. A szöveget tartalmazó  Leuweni kódex (Belgium) tisztázatlan körülmények között került Európa sok országán keresztül Belgiumba. A latin nyelvű kódexből valamikor megpróbálták kitörölni az ismeretlen („barbár”) nyelvű írást, de a tinta időtállónak bizonyult. A Leuweni múzeumot az első világháborúban porig bombázták, egyetlen szárnya marad meg, és a számunkra értékes kódex éppen itt volt. A második világháború végén pedig  a műkincsekre vadászó németek nem nyitottak be abba a kis kamrába, amelyben a kódexet elrejtették. A szöveget teljesen véletlenül fedezte fel a más irányú kutatásokat végző Grägger Róbert az 1920-as években (előtte senki nem tudott a nyelvemlékről).

Nyelvi jellemzők:

  • zártabb magánhangzórendszer: volec, vylagum, fyom
  • kettőshangzók (amelyekből később hosszú magánhangzók lettek): sidou, sirou
  • következetlen helyesírás (wylag, vylag uila ga)
  • jól látható a névutóból raggá válás jellegzetes stádiuma: buabeleul (búja belől – bújából).

A költemény igen gazdag stíluseszközökben, bizonyos részei stilisztikai bravúrnak számítanak, pl a világ világa / virágnak virága sorok (párhuzam, metafora, figura etymologica). Ez arra utal, hogy a korban már fejlett a magyar nyelvű lírai költészet.