I.                   A ballada kutatástörténete

A ballada a magyar romantika korában került az érdeklődés középpontjába, ugyanúgy, mint a többi folklórműfaj. A XIX. században kezdték meg a magyar népballadák lejegyzését, de keletkezésük nyilván sokkal korábbra tehető. Erre utalnak a nagyon archaikus hiedelmek (építőáldozat, istenítélet, mitikus-mesei elemek).

  • Erdélyi János 17 balladát jegyzett le népköltési gyűjtemében a XIX. század közepén.
  • Greguss Ágost tanulmányt írt a balladáról, majd
  • 1865-ben Kriza János Vadrózsák c. gyűjteménye tekintélyes mennyiségű népballadát közölt,
  • ezután pedig sorra jelentek meg folyóiratokban, gyűjteményekben különböző balladaszövegek.

Ezek mind hatottak Arany költészetére. (Arany után is folytatódott, pl. Kodály és Bartók munkásságával, a XX. században Kallós Zoltán reprezentatív gyűjtésével).

II.                A népballada és a ballada műfaja

 A népballada népköltészeti műfaj: szájhagyományban öröklődik és ugyanannak a történetnek számos variációja létezik. A magyar népballadák jellegzetes témái a kisközösségben élő emberek (főképpen nők) tragikus történeteit dolgozzák fel, pl. az elcsalt feleség, a halálra táncoltatott leány, a hűtlen feleség, a gyermekgyilkos leányanya, a megesett lány, a halálraítélt húga, a falba épített asszony stb.

Greguss Ágost szerint a ballada „tragédia dalban elbeszélve”, ami utal a három műnem közötti köztes műfaj jellegére:

  • epikus, mert elbeszélhető története van
  • lírai, mert sajátos, szubjektív nézőpontból belső, lélektani folyamatokat ábrázol
  • drámai, mert párbeszédre épül.

Emellett fontos jellegzetessége az úgynevezett balladai homály, ami azt jelenti, hogy a történet helyenként nem kidolgozott, sok a kihagyás, a befogadó viszont a szövegösszefüggésből össze tudja állítani a történetet. (Magyarázata!)

III.             Arany balladáinak jellegzetességei

Arany ismerte a skót és székely népballadákat, valamint a románc-jellegű déli balladákat is. Művészetére elsősorban a skót, később székely népballadák voltak hatással. Arany megőrizte a népballadák tragikus komorságát, a formára jellemző gyakori ismétlést (sorismétlés, alliteráció), de míg a népballadákban a bűn elkövetésén vagy a büntetés végrehajtásán van a hangsúly, addig Aranyt a bűnhődés lélektana foglalkoztatta.

(A tétel kifejtéséhez az alábbi balladás alapos ismeretére van szükség:

Híd-avatás

Tetemre hívás

Ágnes asszony

Vörös Rébék

Tengeri hántás

IV.              Balladáinak csoportosítása

Balladáit többféle szempontból csoportosítják, az egyik népszerű felosztás szerint írt

  • népi témájú balladákat (pl. Vörös Rébék, Ágnes asszony, Tengeri-hántás, Szőke Panni),
  • történelmi balladákat (V. László, Mátyás anyja, Szondi két apródja, Tetemre hívás),
  • városi balladákat (Híd-avatás, Kép-mutogató).

Másik csoportosítás (korszak szerint):

  • Nagykőrösi balladák (1850-es évek): Ágnes asszony, Zách Klára, Szondi két apródja, A walesi bárdok
  • Utolsó pályaszakasz balladái (1970-es évek): Tengeri hántás, Híd-avatás, Vörös Rébék, Tetemre hívás, Kép-mutogató (az utóbbi korszakban feltűnő, hogy sokkal nagyobb hatással voltak rá az archaikus néphiedelmek, babona)

V.                 Tematika

Arany balladáiban (a népballadákhoz hasonlóan) egy súlyos bűn – legtöbbször gyilkosság – a történet kiindulópontja. Több esetben a bűn már korábban megtörtént (pl. „halva találták Bárczi Benőt”, „véres leplét mossa, mossa”), a körülményekről nem sokat tudunk (kivétel pl. A walesi bárdok). A történet végére a bűnelkövetés körülményeiről többet tudunk, de részleteiben nem ismerjük meg (balladai homály).

Aranyt a bűnös lelki vergődése foglalkoztatja leginkább. A bírói ítéletek (büntetések) sok esetben meglepően enyhék (pl. sem Kund Abigél, sem Ágnes asszony nem kap büntetést) vagy nincs idő (Vörös Rébék) vagy nincs lehetőség jogi büntetés kiszabására (A walesi bárdok). Arany tehát különbséget tesz büntetés és bűnhődés között: a büntetés kívülről jön (ez a népballadákra jellemző), a bűnhődés pedig a hős kínzó lelkiismeretfurdalása, amely időben nem belátható (nem letölthető). Ezért olyan gyakori Arany balladáiban, hogy a bűnösök megtébolyulnak, rögeszméik rabjaivá válnak.

Témában gyakran megjelennek ősi hiedelmek, pl. a boszorkányhit (Vörös Rébék), a gyilkos megjelenésére vérző seb (Tetemre hívás) vagy a modern spiritizmus, asztaltáncoltatás (Kép-mutogató).

Városi balladáiban a modern kor, a századvég talajvesztettségét is kifejezi (öngyilkossági hullám – Híd-avatás).

VI.              Szerkezeti és formai változatosság

 Arany balladáiban bonyolult variációit találjuk a tér-idő-cselekmény szerkesztésének és az elbeszélésmódnak.

Szegedy Maszák Mihály szerint vannak balladák lineáris cselekménnyel (Zách Klára), és körkörösek, amelyekben a kezdőkép visszatér (Ágnes asszony), harmadrészt többszólamú, polifonikus, párhuzamos szerkesztésűek (Szondi két apródja; Tengeri hántás).

Arany kedveli a keretes szerkesztést, ennek többféle variációja előfordul. Pl. Ágnes asszony visszatérő kezdőképe, a mosás, de a végén időben végtelenítve.  Hasonló A walesi bárdok variációs kerete (léptet ill. vágtat fakó lován). A Híd-avatásban az öngyilkos fiú története jelenti a keretet, ami egy nagyarányú haláltánc-látomást fog közre.

Formailag és egyben tartalmilag is külön csopotot jelentenek azok a balladák, amelyekben Arany mintegy narrátorként, külső megfigyelőként de az eseményeket kommentálva van jelen: pl. Ágnes asszony visszatérő fohásza: (Oh, irgalom atyja, ne hagyj el).

Még erősebben jelenik meg a Tengeri hántásban és a Kép-mutogatóban, ahol mesélőként van jelen, és időnként kiszól a történetből: pl. Ti, leányok, ne tegyétek, ill. Nézz e képre, halld meg dalom.

Befejezés

Arany jóformán végigélte a XIX. századot. Gyermek –és ifjúkora a pezsgő reformkor idejére esik, átéli a szabadságharcot és az azt követő nemzeti tragédiát, a kiegyezést, idős korában pedig megismeri azokat a költőket, akik a következő század (Nyugat) irodalmának előkészítői lesznek. (Reviczky, Komjáthy, Vajda). Művészete ennélfogva sokszínű, sok XX. századi költő számára példa (Babits, Radnóti, Kosztolányi).