MŰFAJ

olyan történet, melyben hirtelen értékveszteség, értékpusztulás következik be. A cselekmény szintjén ez a kiemelkedő hős halálában vagy lelki összeomlásában nyilvánul meg. Bukása a félelem és együttérzés érzelmeit váltja ki a nézőből (katarzis). Pl. Szophoklész: Antigoné

értékhiánnyal indul, és ennek az értéknek a hiánya nevetést vált ki a nézőből. A komikus hatást a bizonyos emberi hibák nevetségessé tétele (jellemkomikum), vagy a színpadi szituációkban rejlő félreértések, az ábrázolt élethelyzet humora (helyzetkomikum) váltja ki. Pl. Moliere: Tartuffe.

(emberiség-dráma): olyan drámai alkotás, amely a dráma alapvető formai követelményeit betartja (párbeszédek, konfliktusok, jelenetek – tehát színpadi előadásra alkalmas), de a cselekménynél fontosabb a filozófiai mondanivaló (inkább olvasással fogadható be). Mindig az emberiséget foglalkoztató legsúlyosabb kérdések állnak a középpontjában (miért élünk, mi dolgunk a világon stb). Pl. Madách: Az ember tragédiája.

drámatípus, amelyben a cselekmény egy korábbi történetet derít fel – pontosabban a konfliktust kirobbantó esemény tragédia jelen idejéhez képest a múltban történt. Klasszikus példája Szophoklész Oidipusz királya, később Ibsen alkalmazta ezt a módszert (A vadkacsa, Nóra).

a XX. század elején létrejött drámatípus, amely felrúgja a dráma hagyományos szerkezetét, cselekménye nincs, vagy illogikus, szereplői értelmetlen cselekedeteket hajtanak végre. Nincs valódi konfliktus, sem tragikum, sem komikum. Szívesen él a groteszk eszközével. Célja az élet értelmetlenségének bemutatása. (Beckett: Godot-ra várva).

élményeken alapuló, kis terjedelmű lírai műfaj. Egyszerű érzelmet tisztán, közvetlenül kifejező költemény. Hangneme egységes, erős zeneiség jellemzi. Jellegzetes csoportjai: bordal, hazafias dal, szerelmi dal, népies helyzetdal stb. Pl: Csokonai: Egy tulipánthoz, Petőfi: Fa leszek, ha...,

görög eredetű műfaj, eredetileg disztichonban írott sírfelirat, később egy fontos gondolat rövid, szellemes, rendszerint csattanóval végződő megfogalmazása. Az ókorban a legnevesebb epigrammaköltő Szimonidész.

görög eredetű lírai műfaj, fájdalmas tárgyról, kiengesztelődött hangon szóló költemény. Hangneme melankolikus-nosztalgikus, hiányt fejez ki, és beletörődve elfogadja a veszteséget. Pl. Csokonai: A Magánossághoz, Berzsenyi: A közelítő tél.

görög eredetű lírai műfaj, magasztos tárgyhoz/tárgyról emelkedett hangnemben szóló költemény. Tárgya (gyakran megszólítottja) lehet elvont fogalom, egy nemzet vagy nagy formátumú személy (Kölcsey: A Szabadsághoz, Faludy: Óda a magyar nyelvhez, Berzsenyi: A magyarokhoz, Vörösmarty: Liszt Ferenchez)

görög eredetű lírai műfaj, az óda alfaja, valamely istenséghez fordul magasztos hangnemben. Felépítése: 1. az istenség megszólítása, 2. kérés 3. istenség előző tetteinek elősorolása, 4. a kérés megismétlése. Ez a szerkezet felismerhető Szapphó: Aphroditéhez c. himnuszában ugyanúgy, mint Kölcsey művében, nemzeti himnuszunkban.

a középkorban megváltozott formában élt tovább a himnusz: az Istent és a szenteket megszólító, vagy róluk szóló énekelt imákat nevezzük így. Az ókori himnusztól eltérően rímesek, és hangsúlyos verselésűek. (J. da Todi: Stabat Mater – Himnusz a fájdalmas anyáról).

ószövetségi műfaj, amelyben az egyén vagy a közösség Istent szólítja meg. Célja lehet dicséret, kérés, engesztelés. A Zsoltárok Könyvét Dávid királynak tulajdonítja a bibliai hagyomány.

a romantika korában népszerű műfaj. Emelkedett hangvétel, hullámzó érzelmek, zaklatott kifejezésmód, merész képalkotás jellemzi. Gondolatmenete csapongó, nem logikai, hanem asszociatív alapon épül fel. Pl. Vörösmarty: A vén cigány, Petőfi: Egy gondolat bánt engemet

ókori görög eredetű műfaj, eredetileg idilli, párbeszédes pásztorköltemény, formája hexameter. Vergilius és Radnóti megtartja a formai jellemzőket, ám eclogáikban az idill a tragikus szemlélettel ötvöződik.

a felvilágosodás korában népszerű, a gondolati lírához sorolható műfaj. Tanító jellegű. Első egysége a „pictura”: egy táj, napszak, évszak (akár város) leírása. A második nagy egység a „sententia”, a tanító rész, a tétel bölcseleti kifejtése, bizonyítása. Pl. Csokonai: Az estve

ősi népköltészeti műfaj, mely az epikai, lírai és drámai műnem határterületén helyezkedik el.. Rendszerint tragikus témát dolgoz fel; szaggatott párbeszédek váltják a lírai monológokat és a lényeges dolgokat kihagyó, ám sejthető epikus részeket (balladai homály). A népballadákhoz képest (pl. Kőmíves Kelemenné) Arany János különös gondot fordított a lélektani ábrázolásra (Ágnes asszony, Tetemre hívás).

„ a költészet mestersége”. Minden olyan alkotást ide sorolunk, amely a költői szerepről, a költészetnek a világban betöltött helyéről, a helyes költői felfogásról szól (pl. Horatius: Ars poetica) vagy egy adott költő saját költői szerepértelmezését jelenti (Petőfi: A természet vadvirága).

az ókori irodalom műfaja (bizonyos irodalomelméletek nem tartják műfajnak), a bibliai Jelenések könyvéről kapta a nevét. Egy múltba helyezett személy szájába adja a jövendölést a jelenről, vagy a jelenben szól a várható jövőről. Apokaliptikusnak nevezzük azokat a műveket, amelyek a világ végső eseménysorát mutatják be látomásos formában.

a múlt és jelen értékbeli összevetésén alapuló költemény, amelynek mérlege a pozitív múlt javára dől el a negatív jelen ellenében. A romantika korában népszerű (pl. Berzsenyi: A magyarokhoz (Romlásnak indult…), Kölcsey: Zrínyi dala, Hymnus)

a lírai alany egy adott korszakában -többnyire válsághelyzetben értelmezi addigi életét és szerepét: egy életszakasz lezárása, ahol ennek a szakasznak a megítélése többnyire negatív, önkritikus, önironikus. Pl.: Arany: Epilogus, Kosztolányi: Boldog, szomorú dal, József A: Kész a leltár