JÓZSEF ATTILA
Lackfi János (Tedd a kezed)
Tedd a szíved
szívgödrömbe,
mintha zárnád
várbörtönbe.
Úgy robbants fel,
mint egy várat,
mikor a tűz
csak úgy árad.
Leszek az ú-
szómedencéd,
ölelő, for-
ró kemencéd.
Radnóti
PILINSZKY
Varró Dániel: Változatok egy gyerekdalra
Addigra nem lesz már füled,
hiába jönne válasz.
Csak állsz a száraz vályúnál,
kiapadt tőggyel állasz.
Sovány leszel addigra, mint
a bibliai hét év.
Hátadra száll a zümmögő,
hessenthetlen kétség.
Te teheneknél tehenebb,
te borjak között borjú,
csak nem hitted, hogy beheged,
mit kettényestek orvul?
Csak nem hitted, hogy van hová?
Te bárkinél szegényebb,
csak állsz, és napjaid kihűlt,
szaguk vesztett lepények.
Hogy is lehetnél valaha
egyszer még újra boldog?
Elgazosult a legelő.
És bezártak a boltok.
A bojtjahullató remény
csóválhatatlan csonkját
mereszti meztelen farod
gémberedetten, tompán.
Forrás: https://titaness.wordpress.com/2007/11/18/varro-daniel-valtozatok-egy-gyerekdalra
KASSÁK LAJOS
Bárdos József: KASSÁK LAJOS SZÁMTALAN VERS
Mi nem vagyunk kövérek, és soványak sem
vagyunk,
sem elhájasodott kriplik a peremvárosok széléről,
ahonnan atyáink kék trikolórral felrepültek az égre,
miközben fényes paloták tetején dögösen pikuláztak.
De mi már nem táncolunk többé. Ülünk alánk:
forró örömben szuszogva, mint egy vasbeton lokomotív.
Tegnap még ettünk, holnap már csak iszunk talán a medve bőreire.
Igen! Mi nem! Sőt! Kitör belőlünk a sőtnél is rőtebb ragyogás,
és nem egyelünk, nem ötölünk, nem hatolunk már,
de fából, papírból, kenyérgalacsinból megcsináljuk Eiffelt,
meg más gyereket, sokat, hogy fusson, szaladjon, rohanjon,
mint egy Withman-zokogás Ámerikában, ahonnan magam is,
mert én is Ámerikából jöttem, Párizs, Budapest, Nagykőrösön át
és mesterségem címere érett nők testébe ütődve repül,
mint fejünk felett a nikkelszamovár!
Márai Sándor
(Bödőcs Tibor)
Mit mondana Krúdy Kosztolányinak, ha élne Ady?
Most nincs időm elfoglaltnak lenni.
Rendet tenni a borral!Másfél decihét és fél nyolc között. Aztán három nyolc és tíz között, majd négy éjfélig. Itt megállni. Esetleg még kettő és fél hajnalban három előtt. Néha kihagyni egy napot. Vagy felet. Utána se menni kilenc fölé tíz előtt. Tíz után négy alatt maradni ötig. S tudni, hogy a borral nem kell sokat foglalkozni. Nem méricskélni liter alatt, heti négyszer.
Ember járt a Holdon! Goethe járt a Földön! Mentsük meg a Marsot! Ne menjünk oda!
Egyre gyakoribb a mű nélküli művész, s a művészet nélküli mű, meg a minden nélküli semmi.
NAGY LÁSZLÓ
(Tímár György): Nagy László: Nyelvem, az én Bakonyom
Igéz szitokkal, vall ropogóparázsú,
emberszügynyi
urának, hoz sebemre galócnak légyölő
mustrát – hajja, ha! köpölyöz
lángjégcsap-bökővel
terel fustélyos, szigorú haragom cserjésébe,
düheim szederjesébe okkal,
mert nem dib-dáb becsali tudor, nem vásári
hopsza-Marcsa ő, de verőér,
nem ötér promencli, de kéthegyű vasostor
hajja, ha!
Horgadok szoknya alá, kiszed onnan is,
Bakonyomból,
sörény gubancából, eleven hússövényből,
hittem pedig háznak, anyám sifonérjának,
parázsropogású bunkermelegnek:
nincs kegyelem! Torlódhat szórendem is –
pécéje rajtam, vagyok immár halálfia,
soraim pecsételt titka, kopótépte batyu,
kibomlik,
bujdosni immár kibe és minek, rázom
dérlobogású szakállam – hajja, ha! –
táncoltatnak a szél idegen karikásai, ménem
véknya merő berzsenyes csuromlás,
mered ágyéka Kufsteinra keményen, benne
a dac hallelujás bíbora,
vár győzelmes csatát, csillagzáporú forrót,
tajtékok összeköpült robbanásait,
és alázzák medállal, koszorúval, teszik,
hogy nem értik,
magam maradtam konyulni nem tudón,
tüzes vasban örökké,
de húsomból nem esztek, alám trónt nem
izzítotok, döggé el nem bűbájoltok soha,
elnyűvetlen állok – hajja, ha! – hüvelytelen
kardja papírcsákós eleimnek,
födetlen gyökere féreg-miazmás hant
üregének,
altathat fegyenc-taps, szédíthet pacsuli, én
medvecukrotok kiköpöm
s döföm kolonctalan belétek ziháló zúzmara-gejzíremet!