Rényi Ádám újságíró és kommunikációs szakember, nem íróként indult. Első novelláskötete Az osztálytalálkozó és más mesék inkább felnőtteknek azonnal siker lett (azóta újabb művei is megjelentek).
Novelláinak hősei a körülöttünk élő hétköznapi emberek hétköznapi szituációkban – ám a „hétköznapi” sokszor inkább abszurd és groteszk – ahogy a XXI. századi világ is sok szempontból az.
Osztálytalálkozó
Az olvasó várakozásainak megfelelően gyülekezést látunk egy kapu előtt: sorra érkeznek a résztvevők, ahogy ez egy osztálytalálkozó esetében történik. Az egyes szám első személyű elbeszélőnek mindenkiről van egy fanyar, ironikus, kritikus megjegyzése – és bár nyilvánvaló, hogy ő is osztálytárs, senkivel nem kommunikál, kívülről kommentálja az eseményt, mintha távoli szemlélője lenne az összejövetelnek.
Előjelek
A mű csattanója az utolsó bekezdés: amikor nyilvánvalóvá válik, hogy az elbeszélő temetésén vagyunk. Ekkor kapnak igazi értelmet azok a rejtett utalások, előre-jelzések, amelyek alapján már gyanút foghatott volna az olvasó, hogy ezúttal az „osztálytalálkozónak” más aktualitása van. Ilyen utalások pl.
- mindenki feketében jön, pedig „dögmeleg” van
- virágot hoznak (noha itt félrevezethet az elbeszélő azzal, hogy az osztályfőnöknek éppen születésnapja van)
- ezt kommentálja az elbeszélő: „micsoda egybeesés” – de hogy mivel esik egybe a születésnap, arról nem tudunk
- kovácsoltvas kapun mennek be, fölfelé indulnak el
- „hallgattam, mint a sír” mondja egy alkalommal az elbeszélő
- az ő kedvenc zenéje szól
De teljesen egyértelművé akkor válik, hogy miről van szó, amikor az összeomló anya és az zokogó társak gyűrűjében a pap elkezdi a búcsúbeszédet.
Valójában dupla csattanó van: az elbeszélő ugyanis „megjósolta”, hogy nem megy el a következő találkozóra – azt nem tudhatta, hogy éppen ilyen okok miatt fogja betartani.
Hangnem, stílus
Bár temetésről van szó, a hangnem könnyed, ironikus (mint Örkény híres temetési jeleneténél). A túlvilágról szemlélődő narrátor saját halálát nem tekinti komolynak, sem a temetést méltóságteljesnek. A közvetlen élőbeszéd és a szleng fordulataival kommentál (szerette a felhajtást, van pofája, nincs mit felturbózni, ment a frakciózás).
„Az osztálytalálkozónál hazugabb műfaj nem létezik”
- mondja az elbeszélő. A novella jelentős részét ugyanis az osztálytársak képmutatásának leírása teszi ki: mindenki többnek mutatja magát, mint ami („bioistenkirály”), leplezik életük nyomorultságát (alkoholizmus, asszonyverés). Az elbeszélő mindezt hirtelen témaváltásokkal mondja el, mintha körbepásztázná a résztvevőket.
Műfaj
Az alkotást műfaji szempontból klasszikusnak is tekinthetnénk. A történet nagyon rövid idő alatt lejátszódik (max. 1 óra), egy helyszínen, a „kötelező” csattanóval. A cselekmény egy szálon futna, ha egyáltalán lenne valós cselekmény. Az E/1 személyű narráció már régóta jelen van a novellairodalomban (pl. Esti Kornél – a villamos egyébként is felkelti ezt az asszociációt).
A novellában még megfigyelhetők olyan apró „mesterfogások”, mint a kapu szimbóluma (élet és halál közti átjárás), vagy az, hogy a résztvevők felfelé mennek, születésnap és temetés egybeesése (60 és 30 év).