Az irodalom „megszakított folytonossága1

A Nyugat megszűnése után: Illyés, Szabó Lőrinc, Nagy László, Pilinszky, Weöres, Juhász Ferenc  jelentik a költészet élvonalát (1948-60). Az irodalompolitika ideológiai vezére Lukács György. Az általa képviselt irány:

  • az irodalom fő funkciója a valóság tükrözése,
  • tagadja a többértelműséget,
  • „kommunista üdvtörténet” kreálása a cél
  • a nyugati irányok tagadása, elítélése („rothadó kapitalizmus”)
  • sematizmus

Az írók-költők besorolhatók a „tiltott, tűrt, vagy támogatott” kategóriájába („a három T”), számosakat elhallgattatnak, néhányukat bebörtönzik. A 60-as években írhatnak, enyhül a légkör, új nemzedék lép fel új igényekkel (Orbán Ottó, Oravecz Imre, Tandori Dezső, Petri György).

Petri György költői pályája

    1943- 2000.  

    • tizenévesen már publikál (Élet és Irodalom, Kortárs)
    • ELTE magyar–filozófia szak, nem szerzett filozófusdiplomát, alkalmi szellemi munkák
    • az ellenzéki értelmiséghez tartozik a marxizmus gondolatrendszerének súlyos belső ellentmondásai foglalkoztatták
    • verseiben politikai célzások – ez kényelmetlen a hatalomnak, csak két kötete jelent meg 1980-ig, periférián van
    • szamizdat kiadványok
    • 1981-ben az Örökhétfő (szamizdatként)
    • botrányos verseit cenzúrázzák, pl. a Leonyid Iljics Brezsnyev halálára
    • A rendszerváltáskor az SZDSZ alapító tagja, 94-ben kilép
    • politikai véleményét minden aktuális kérdésben megfogalmazza
    • 1991. Szépirodalmi Könyvkiadó – teljes költői életművét kiadja
    • József Attila–díj, Kossuth–díj

    A kortárs költészet néhány fő iránya és Petri költészete

    • elzárkózik a szociális-politikai tartalomtól ( Petri kivételesen nem)
    • „lírátlanítás”: a költeményt megfosztja a hagyományos költői eszközöktől és az emelkedett stílustól
    • előtérbe kerül a köznyelv használata
    • háttérbe szorulnak a líra olyan hagyományos eszközei, mint a versszak, a rím, a ritmus
    • részigazságok megfogalmazása, nincs meg a totalitás igénye, nincs világmagyarázat
    • lírai én széthullása
    • értékválság továbbra is van, de az ehhez való viszony inkább ironikus, groteszk
    • megváltozik a beszédmód, a Nyugat személyes lírája helyett az objektív szemlélet, „tárgyiasság”
    • gyakran nincs központozás
    • megtagadja az olvasói azonosulást
    • A fentiek a POSZTMODERNnek nevezett irodalom főbb jellemzői

    Két vers bemutatása

    A költemény a hagyományos líra válságát, a szöveg széthullását tárja elénk. A Nyugat által megteremtett hagyományos líraiság nem fejezi ki a XX. század végének életérzését: a szöveget mondattá, a mondatot szavakká redukáljuk (ezt már az avantgarde is megtette). De ezeknek is „értelmük”, „kontextusuk van” – így „marad az üres papír” – felvetődik a kérdés: van-e érvényes költészet ebben a korban? És ha a  költészetnek már nincs helye a világban, sőt, a hagyományos szerepeknek sem (kard, bicska): nem marad más, mint a genderfluid vegetálás.

    Az alkotás egy József Attila-verset evokál (Költő vagyok, mit érdekelne engem a költészet maga?), témája alapján az ars poétikákhoz tartozna. Csakhogy teljes tagadás: itt nem fogalmazódik meg ars poétika, csupán a költő-mesterség teljes krízise, abszurditása a XX. század végén.

    Kivételesen személyes, E/1 személyű, hagyományos líraiságú versről van szó. A téma hagyományos emelkedettsége azonban hiányzik: élőbeszédszerű, köznyelvet használ (és egy-egy választékos kifejezés vegyül a vulgárissal).

    1. Kulcsár Szabó Ernő kifejezése ↩︎