A Nyugat és kora
A XIX. század második felében az irodalmi ízlés meghatározója a konzervatív népnemzeti iskola volt. A költészeti ideálnak Petőfi és Arany számított, holott az európai irodalomban már más szelek fújtak. Az igazi nagy irodalmi áttörést a Nyugat jelentette, különösen Ady Új versek és Vér és arany című kötete. Ady Endre hamarosan meginduló Nyugat első nemzedékének vezéregyénisége volt.
A magyar nyugatos költők többnyire átvették a francia szimbolisták szemléletét, stílusát, témáit – főként költészetükben. Ady bohém módon élt és ezt büszkén és nyilvánosan vállalta is: férjes asszonyt szeretett, éjszakázott, ivott és nagyúri gőggel megvetett mindent, ami hétköznapi és kispolgári. „Én nem leszek a szürkék hegedőse, Hajtson szentlélek, vagy a korcsma gőze”. (Új vizeken járok)
Ady Endre és Léda
Ady 1877-ben született Érmindszenten (mai Erdély) protestáns köznemesi családban. Hat ujjal született, amit a néphit a kiválasztottság jelének tartott (sámán). Középiskoláinak befejezése után (Zilah) jogot tanult Debrecenben, majd Nagyváradon újságíróskodott. Itt ismerkedett meg Brüll Adéllal, s itt kezdődött a majdnem 10 évig tartó viszonyuk. Léda nagyvilági nő volt, ő ismertette meg a fiatal Adyt befolyásos emberekkel és Párizzsal. Léda férjes asszony volt, Adyval való nyilvános kapcsolata botrányt keltett. Kapcsolatuk nem volt harmonikus: többször szakítottak, majd újra kezdték a viszonyukat. Léda idősebb, műveltebb és gazdagabb volt Adynál, Ady pedig zseniális és ismert költő: a játszmák sok konfliktust okoztak köztük. A Lédához szóló szerelmes versekben Ady gyakran megfogalmazta ezt a diszharmonikus viszonyt. 1912-ben szakított Lédával, 1915-ben feleségül vette ifjú rajongóját, Boncza Bertát (Csinszka). Háborúellenes versei miatt támadták, a Nyugat kelt védelmére. Hosszas betegeskedés után 1919-ben halt meg.
A Léda-versek
Ady már az Új versek kötetben (1906) kialakítja jellegzetes kötetrendezési koncepcióját, amelyet a későbbi köteteiben is követ. A köteteket ciklusokra osztja, amelyeket a tematika tart egybe A Léda-verseket is ilyen ciklusokba rendezte (A Léda asszony zsoltárai, A Léda arany szobra)
Amikor Ady megírta ezt a verset, még nem ismerte Lédát. Ebben a versben fogalmazza meg az új nőideált. A korábbi nőideálokban fontos volt az erkölcsösség, a tisztesség, és az udvarlás célja a legtöbb esetben a házasság volt. Ady ezzel szemben egy társat akar, akinek értékét nem a társadalmi státusza adja meg. A vers az utcalány eszményítése (pl. angyalarc, tiszták, hófehérek szavak erre utalnak). Ebben a versében részben a hagyományos szerelmi költészet eszközeit használja, de számos olyan szót, kifejezést is, ami az addigi felfogás szerint nem költői (utcasarkok rongya, céda, fetrengek).
A költemény újdonsága, hogy nyíltan ír az erotikáról, a testi vágyról, a férfi lelki és testi kiszolgáltatottságáról, szókincse tabutörő (test, kéj, kívánlak). A versben megfogalmazza a szerelem ellentmondásait is: egyszerre van jelen a vonzás és taszítás, („mikor a legtüzesebb az ajkam, akkor fagyjon meg a tiéd”)
Az erkölcsös, ártatlan, érintetlen nő korábbi ideálja idejétmúlt lett, a nők értéke az erotikus vonzerő. A nő karakteres, öntudatos, uralkodó, alapvető szerepe nem az, hogy a férfi gyermekeinek anyja vagy a háztartás vezetője legyen, hanem partner, szerető, egyenrangú társ. Ady leplezetlenül (a korban botrányos módon) beszél a testi szerelemről (A Léda arany szobra, Jöjj, Léda, megölellek). Léda-verseinek meghatározói az ambivalencia, a férfi lelki és testi kiszolgáltatottsága: mindennek így együtt nincs hagyománya a magyar irodalomban. Kifejezőeszközei expresszívek, szokatlanok, szakít a szerelmi líra korábbi sablonjaival.
A költemény szimbolista vers: a szimbólum olyan képet jelent, amelynek több értelmezési lehetősége van. A vers egyik központi szimbóluma a bál, ami jelentheti magát az életet. A belépő „fekete” pártól megrettennek az önfeledten szórakozó fiatalok: a fekete lehet a bűn vagy a halál szimbóluma. A költemény ellentétekre épül: kifejezve Ady és Léda szembenállását a hétköznapi világgal: sikolt a zene-elhal a zene, rózsakoszorú-fekete, forró – dideregve, boldog – sírva stb.
A szerelmespár hagyományos jelképe a galamb, Ady ezzel szemben egy ragadozó madarat választ ki szerelmük szimbólumaként. Ez a szimbólum kifejezi azt a harcot, amely kettejük között dúlt. A költemény hátterét az évszakok adják. A „szállunk az őszbe” kifejezi azt, hogy szerelmük nem a kezdeti, intenzív szakaszban van, és ott van mögötte az elmúlás bizonyossága.
Elbocsátó szép üzenet (1913)
Az irodalomtörténeti közhely szerint a magyar irodalom egyik legegyedibb szakító verse. Ady leszámol a Léda-szerelemmel, úgy, hogy visszamenőleg azt is megtagadja, ami a szerelem idején értékes vagy igaz volt. Lédát nőiségében sérti meg (pl. életkorára, kicsinyességére és jelentéktelenségére utal). Ha a vers lélektani hátterét nézzük, Ady akar ebből a játszmából győztesen kikerülni (feledésemnek gazdag úr-palástját, szép énemből valamid maradjon, magamimádó önmagam stb), bár a szakítás számára is nyilvánvalóan fájdalmas volt (ezt végig tagadja).
Összefoglalás:
Ady szerelmi költészetének csúcsát a Léda-versek jelentik. A legtöbb újítás ezekben a költeményekben tapasztalható. Olyan érzéseket és élményeket fogalmaz meg, amelyeket előtte az irodalomban (a költészeti hagyomány miatt) esetleg részleteiben már megfogalmaztak, de így összességében nem. Hatása azzal is magyarázható, hogy a (szerelmes) ember magára ismerhet Ady élményeiben, hogy az életrajzi hátteret ismerve a versek hitelesek, és nyelvi erejük egyedülálló.