A szaknyelv különböző foglalkozásokhoz, tudományterületekhez vagy hobbikhoz tartozó sajátos csoportnyelv. Nyelvtani rendszerében nem, csak szókincsében különbözik a köznyelvtől. Jellegzetes szókincsét szakszókincsnek hivjuk. Mindenki több szaknyelvet ismer (pl. minden tantárgynak külön szaknyelve van).

A magyar  egészségügyi szaknyelv kialakulása

A 17. századig igen kevés az orvos (akik voltak, azok a latin szaknyelvet használták), a gyógyítás a falusi javasasszonyok, kuruzslók, füvesek, a bábák és a borbélyok feladata volt.

Az anatómiai ismeretek szűkösek voltak, csak a látható külső, és a lényegesebb belső szervekre volt magyar megnevezés. A betegségekre, a betegségek tüneteire kevés kifejezés volt, ezért sok esetben több betegség megnevezésére használták, pl: nyavalya, kórság. Pontosabb megnevezés a gyakoribb betegségekre volt: kelevény (kelés), dagadás, köszvény, hályog, hideglelés, sorvadás, csömör, menyülés (ficam).

Ezzel ellentétben viszont Igen sok gyógynövény-nevet ismertek. A füveskönyvek onnan kapták az elnevezésüket, hogy a gyógyításnak igen fontos eszközei voltak a gyógynövények, és az azokból készült főzetek, de a növényeken kívül más gyógymódokat is ismertek (élelmiszerek: pl. olajok és méz, köpölyözés, érvágás, kenés, csont helyrerakása).

A lelki betegségeket is ismerték, ezekről azt tartották, hogy rontás (szemmel verés) okozza, ezeket a legtöbb esetben ráolvasással gyógyították.

A XIX. században a nyelvújítás során alakult ki a magyar orvosi szaknyelv. Fő alakja Bugát Pál volt, aki maga is orvos. A cél az volt, hogy a latin orvosi és anatómiai szakkifejezéseket magyar szavakkal váltsák fel. Ekkor keletkeztek például:

  • orvosi szakterületek nevei: gégész fogász, szemész, szülész, sebész, belgyógyász, gyógyszerész, boncmester
  • tünetek és élettani fogalmak: lázas, haldokol, rokkant, vérzékeny légzés, alvajáró, életjel elmebeteg, érverés, vérszegény, inger, téboly, tetszhalott, étvágy, eszmélet
  • anatómia: csontozat, ízület hörgő csontváz légutak
  • gyógyászati eszközök és eljárások: tapasz, vény, gyógyszer, műtét, szemüveg, hőmérő, gyógyír, ellenszer
  • helyszínek: gyógyfürdő, boncterem kórterem kórház, gyógyszertár

 

A mai orvosi szaknyelvről az alábbiak állapíthatók meg:

  • a legtöbb szakszónak van magyar megfelelője
  • a beteggel való kommunikáció során az egészségügyi dolgozók többnyire ezeket használják
  • egymás között (illetve, ha nem akarják, hogy értse a beteg) gyakran a latin kifejezéseket alkalmazzák
  • a laikusok számára is ismertté vált számos szakkifejezés, pl. diagnózis, vakcina, rehabilitáció, új gyógyászati eszközök keletkeznek: ezeknek mindig nevet kell adni.