- Szellemi élet a magyar reformkor és romantika korában
A reformkor történelmi korszak, az 1825-1848 közötti időszakot nevezzük így. Nevét a reformországgyűlésekről kapta. A reformkorral párhuzamos irodalmi korszak a romantika kora. Európában a művész magánya, a világból való menekülés vágya volt a költészet középpontjában. A magyar költőknek, íróknak is vannak ilyen témájú műveik, de nálunk sokkal nagyobb szerepe volt a társadalmi-politikai kérdéseknek. A magyar romantika egyéni vonása a közélethez való szoros kötődés. Íróink, költőink nem csak az önkifejezésre használták az irodalmat, hanem fontos szerepet tulajdonítottak neki a közvélemény formálásában, és az önálló nemzeti kultúra megteremtésében.
Ennek a törekvésnek a legfontosabb összetevői:
- a magyar nyelv ügyének képviselete (nyelvújítás, nyelvművelő társaságok, első magyar helyesírás, végül: 1944-től hivatalossá váló magyar nyelv)
- magyar nyelvű színjátszás megindulása
- magyar nyelvű folyóiratok (Aetheneum, Tudományos Gyűjtemény, Élet és Literatura)
- irodalmi népiesség (népdal-, népmese-, népballadagyűjtések, Kölcsey: Nemzeti hagyományok, Petőfi és Arany népiesség-programja)
- Vörösmarty INDULÁSA, SZEREPE A KOR IRODALMÁBAN
- elszegényedett katolikus nemesi családban szül. Pusztanyéken
- Pesti piarista gimnázim, poétai osztály, majd jogi tanulmányokat is folytat
- a Perczel családnál házitanító, reménytelen szerelem Perczel Etelka iránt
- ügyvédi vizsgát tesz, de de irodalmi munkából akar megélni – ő az első, akinek sikerül, az 1820-as évek végétől az irodalmi élet vezéregyénisége lesz
- a Tudományos Gyűjtemény és Atheneum szerkesztője Akadémia tagja.
- ismert a színházi életben is (drámai művek) részt vesz a magyar helyesírások és nyelvtanok szerkesztésében
- 43-ban házasság Csajághy Laurával
- Részt vett a szabadságharcban, Világos után bujdosás, végül kegyelmet kapott.
- Utolsó évei mély depresszióban telnek.
- Életmű
mindhárom műnemben alkotott:
(EPIKA: meg akarta alkotni a magyar nemzeti eposzt: Zalán futása)
DRÁMA: számos drámai művet írt, látta a magyar színjátszás hátrányát a nyugatihoz képest, drámái romantikusak: szövevényes cselekmény, hatásvadász kellékek: barlang, temető, vihar, éjszaka, méregpohár, vér, stb.
LÍRA: számos műfajban alkotott, a klasszikus műfajokat (óda, elégia, epigramma) romantikus tartalommal töltötte meg). Utolsó versei főként rapszódiák.
Fordítások: számos Shakespeare dráma, Az ezeregyéjszaka meséi
- Kései költeményei (Az emberek, Előszó, A vén cigány)
A romantikus látomásköltészetnek van hagyománya a magyar költészetben (pl. Berzsenyi: A magyarokhoz, Kölcsey: Zrínyi dala), de míg Berzsenyinél és Kölcseynél tiszta, világos logika építi a verseket, addig Vörösmartynál a gondolatiság néha kevésnek bizonyul, elfoglalja a helyét a laza asszociáció. A versek nyelve egzaltált, szaggatott sok a felkiáltás, hallucinációk, látomások építik fel. Töredezett sorok jellemzők, szétbomlanak a versformák.
Az emberek
A költemény a 48-as forradalom előtt keletkezett, de képeiben, felfogásában, szemléletmódjában kapcsolódik a szabadságharc bukása után keletkezett költeményekhez.
A szerkezet logikája: a világ története, de arra helyezi a hangsúlyt, hogy a gonoszságot a hatalom hozza ki az emberből (kapcs.: Rousseau filozófiája, valamit Kölcsey: Vanitatum vanitas)
Az ember javíthatatlan, végletesen gonosz és megválthatatlan (őrült sár, istenarcu lény, az ember sárkányfog-vetemény, az ember fáj a földnek) – ilyen erővel és ilyen hátborzongató képekben a magyar irodalomban kevesen fejezték ki az emberi romlottság miatt érzett kétségbeesést. A „nincsen remény” refrén a jövőre vonatkozóan is lezár minden lehetőséget.
Előszó
Három szerkezeti egységre tagolható.
- Aranykori kép, a várakozás állapota (a „szent szózatra” – nem mondja ki, hogy mi ez a szó!)
- Totális pusztulás, apokalipszis képei látomásos formában. A pusztítás leírása tipikusan romantikus: a megszemélyesített „vész” túlzó költői képekben (emberfejekkel lapdázott az égre, lélekzetétől meghervadt az élet).
- Jövőkép: a kihalt, ember nélküli Föld (megszemélyesítve, mint egy prostituált, aki saját gyermekeit pusztította el).
Az időkeret: egyetlen kozmikus méretű esztendő (tavasztól a télig). A kozmikus távlatok (évszakokra, földrészekre, bolygókra épülő metaforák) jellemzők az egész versre.
A költemény egy romantikus látomásvers, laza asszociációkkal, rendkívül expresszív képekkel. Sokan értelmezik úgy, mint a vesztett szabadságharc szimbolikus leírását, de Vörösmarty konkrétan nem szűkíti le (vagy legalábbis a nemzeti tragédiát kozmikus tragédiává nagyítja). Valóságos történelmi képek és természeti jelenségek keverednek.
A vén cigány
A címadó személy (mint művész/zenész és mint jellegzetes nemzeti motívum) a költő szimbóluma – így a vers értelmezhető önmegszólításként is.
A zenész cigány muzsikájával elfeledteti a bánatot – itt azonban mintha más szerepe lenne: muzsikájának témája a „zengő zivatar” (utalás a forradalomra).
A látomásokat (4. vsz.) lezáró refrén szerepe, hogy elnyomja a hallucinációkat.
Itt is jellemzők a kozmikus távlatok (angyal, pokol, csillag), és meghatározók a bibliai motívumok (istenítélet: Noé bárkája-kép). A lázas, zaklatott vers befejezése váratlanul egy pozitv jövőkép („lesz még egyszer ünnep a világon”).
Ez Vörösmarty utolsó befejezett költeménye, melynek műfaja rapszódia (asszociatív szerkesztésmód, zaklatott hangnem, változó érzelmi állapotok).
A „húzd, ki tudja meddig húzhatod” önmegszólítás: végsőkig kell küzdeni (muzsikálni – verset írni), még ha nincs is esély.