A regény műfajának fejlődése az európai irodalomtörténetben

A regény nagyepikai, általában prózában írott műfaj, az európai epikatörténetben az eposzt váltja fel. Bár az ókorban és a középkorban is születtek regények (Apuleius: Az aranyszamár, lovagregények) jelentősége az utóbbi két-három században nőtt meg.

A regény a középkortól kezdve a szórakoztatás eszköze volt. Az irodalmi műfajok között rangban alulmaradt a klasszikus görög műfajokkal szemben. Az írók – köztük Voltaire is – egyáltalán nem voltak büszkék regényeikre, sokkal többre értékelték az eposzt, a tragédiát vagy az ódát. A regény szerepe akkor nőtt meg, amikor a polgári réteg kialakult, és „igénytelenebb” szórakozásra vágyott. (A regények nyelve közelebb áll a köznyelvhez, a történet kalandos, izgalmas, kevesebb a filozófiai fejtegetés). A regények már szélesebb olvasóközönséghez szóltak, a XVIII., de főleg a XIX. században váltak az epikán belül vezető műfajjá.

 

Candide –  szerkezet, történet

  1. Westfália – idill, földi paradicsom (szerelem) Þ bűn (a viszony kiderül) Þ kiűzetés (Itt minden szereplő együtt van)
  2. Bolgárok – a háború borzalmai, kínzások
  3. Hollandia – vallási viták, Jacques és Pangloss vitája (hír: Kunigunda halott)
  4. Lisszabon (Port) – vihar, földrengés, hajótörés, inkvizíció / Pangloss szerencsés menekülése / A jótevő öregasszony / Kunigunda előkerül, elmeséli a történetét / Candide megöli a főinkvizítort
  5. Cádiz (Spa) – Az öregasszony története az emberi kegyetlenségről
  6. Buenos Aires (Arg) – Candide-ot üldözik, egyedül megy tovább (a szereplők szétválnak)
  7. Paraguay Kunigunda öccsét jezsuitaként látjuk viszont / Candide megöli Kunigunda miatt / Cacambo / Az irgalmas és jóindulatú Fülesek
  8. Eldorado (az inkák földje): paradicsom, demokrácia, boldogság: de hiányzik Kunigunda (az elutazás során kincseiket elvesztik vagy elrabolják tőlük)
  9. Suriname – rabszolgatartás és kínzások

Terv: Cacambo visszamegy Kunigundáért hogy Velencében találkozzanak

Martin, a pesszimista

  1. Bordeaux (Fra)

A franciák sznobságáról, a színházi életről, a női csalárdságról (színésznő és márkinő)

  1. Anglia: egy admirális kivégzése
  2. Velence (It) Pococurante története: a gazdagság nem boldogít, hanem érzéketlenné tesz az élet szépségei iránt. Cacambo híre: Kunigunda rab Konstantinápolyban / Candide asztaltársasága: elűzött királyok / Hajóút Konstantinápolyba: a báró és Pangloss gályarabok
  3. Konstantinápoly (Tör) – egy tanyán: a történetek vége, a szereplők újra együtt. Az öreg török tanácsa: a munka távolt tartja a bűnt, az unalmat és a szükséget.

Candide útja: a szerkesztés szimbolikája

Voltaire. Candide

 

A szereplők viszonyai, jellemzése, gondolkodása

  1. Candide és a két tanító

 Voltaire. Candide2

  1. Mellékszereplők

– szinte minden társadalmi réteg megjelenik

– a szereplők hol egybegyűlnek, hol elszakadnak egymástól (elején és végén együtt)

– szinte minden szereplő „meghal” egyszer-kétszer, később kiderül, hogy menekült meg (irónia)

Civilizáció és vadság ellentéte

Voltaire egy korszerű nézetet érvényesít (Rousseau nyomán): a természeti állapotban az ember jó tudott maradni, a civilizáció káros. „Mindenki egyforma, fekete és fehér” mondja az egyik szereplő, ez Voltaire véleményét tükrözi.

A tézis és a tézisregény

A tézisregény valamilyen bölcseleti tétel, állítás igazságát vagy helytelenségét kívánja igazolni, de nem fejtegetések útján, hanem érdekesen bonyolított cselekmény, változatos eseménysor segítségével. (A Candide egyben utaztató regény is).

 

A tézis: „ez a világ a létező világok legjobbika” – ahogy Pangloss állítja. A Candide-ot ért viszontagságok messzemenően cáfolják ezt a felfogást (természeti katasztrófák, emberi gonoszság). Időnként maga Candide is meginog, vagy egyenesen kifejezi csalódását Pangloss tanításában (Suriname). A regény végén elhangzó mondat („műveljük kertjeinket”) az élet elviseléséhez kínál egy lehetséges utat.