1. Nyelvészeti kutatás két típusa: szinkrón és diakrón vizsgálat

 

Szinkrónia: (görög szün: ’együtt’ + khronosz: ’idő’)  a nyelv  állapota egy adott időmetszetben) (Pl: ma magyar igeragozási rendszer jellemzése vagy egy friss szleng-szótár szinkron szemléletet tükröz)

 Diakrónia: (görög dia: ’át, keresztül, végig’ + khronosz: ’idő’) a nyelv történeti szemlélete, a nyelv a változások tükrében (Pl. ha megvizsgáljuk egy szó jelentésének változásait,  vagy a magyar hangállomány változását az ómagyar kortól kezdve napjainkig)

 

Kutatástörténet

 A nyelveket sokáig csak szinkrón szempontból vizsgálták  (tehát mindig az éppen aktuális nyelvállapotot). Pl. Sylvester János Grammatica Hungarolatiná-ja saját korának latin és magyar nyelvi összevetésén alapul.

A XVIII. század végétől kezdett kibontakozni a történeti nyelvészet, amely a nyelvek múltját és változásait vizsgálta.

A kétféle szemléletet Saussure, svájci nyelvész különböztette meg egymástól. Eszerint egymástól céljában és vizsgálati módszerében is megkülönböztethető a történeti (diakronikus) és a leíró (szinkrón) nyelvészet. Az elv alapján az elsőbbség a leíró nyelvészetet illeti meg, és a történeti nyelvészet sem határozható meg másként, mint az egymást követő korok és nyelvállapotok szinkrón vizsgálatainak láncolata.

  1. A szinkrón és diakrón szemlélet összefüggése (néhány példa)

 a., pl egy jelentésváltozás kapcsán

állat

b., pl. a nyelvi rendszer változásai kapcsán

igeidők

c., pl. a szókincs kapcsán

Bemutató1

Összefoglalás:

A nyelvészeti kutatásokban mindkét szemlélet népszerű, általában kiegészítik, segítik egymást.