A reneszánsz  Itáliában bontakozott ki a XII. századtól, társadalmi háttere a megerősődő polgárság volt.  A  polgárság a feudálistól eltérő gondolkodásmódot és művészetet alakított ki, a művészetek szerepe rendkívüli módon megnőtt. A reneszánsz művészet a XIV. századtól kezdve egész Európában elterjedt.

A reneszánsz szó jelentése: “újjászületés”. Ez egyrészt az antik kultúra újjáélesztését jelenti, (tudatos szembehelyezkedés is a középkorral), másrészt a sajátos nemzeti jellegek előtérbe helyezését az  egyetemes  középkorral ellentétben. A középkorral szemben a világi témák kerültek előtérbe, az irodalomban megjelent az életöröm, a szerelem, a haza – a vallásos témák szerepe csökkent. Jellemző a természet kultusza: a természettel harmóniában élő ember ideálja, a képzőművészetben megjelenik a természeti háttér, az irodalomban a  tájvers első formái.  A reneszánsz gondolati háttere a  humanizmus:  a reneszánsz kultúra “főszereplője” az ember: minden ember-méretű.

Képviselők a képzőművészetben: Boticelli,  Tiziano, Michelangelo, Leonardo, Raffaello, Dürer;

A zenében Antonio Vivaldi.

 

  1. William Shakespeare (1564-1616) korában, I. Erzsébet uralkodása idején Anglia a tengeri kereskedelem egyik központja volt, a polgárosodó köznemesség kulturális igényeit a reneszánsz művészet elégítette ki. Anglia elszakadt a katolikus Európától, a háttérben hatalmi harcok folytak, ezért az angol reneszánsz szemlélete nem harmonikus. Shakespeare a történelem feszültségeit és ellentmondásait is megjeleníti drámáiban.

 

  1. A Rómeó és Júlia

Egyik legismertebb tragédiáját, a Rómeó és Júliát fiatal korában írta, valószínűleg 1596 körül. A szerelem, a szerelmi szenvedély, az érzelmek szabadságának hirdetése igazi reneszánsz téma. A mű tragikumát az adja, hogy az igazi értékeket – tisztaságot, őszinte érzelmeket, szabadságvágyat – magukban hordozó főhősöket kíméletlenül elpusztítják a régi, megkövült feudális erkölcsök és a gyűlölködés.

 

Szerkezet:

Shakespeare műveire jellemző, hogy nem tartja be a klasszikus dráma alapelveit, ez a műve mégis szigorú szerkesztésű. A hármas egység elve csak az idő tekintetében nem érvényesül (kb. 5 nap), egy helyszín van, Verona (csak egy rövid ideig villan fel Mantova), a cselekmény szigorúan egy szálon fut: vagyis az események egyenesen és megállíthatatlanul vezetnek a tragédiához. Egyetlen ponton minden jóra fordulhatna – ha Rómeó nem érkezne túl korán – de innentől már a véletlen, a vaksors irányítja a történeteket.

A dráma öt része is jól elkülöníthető:

Expozíció: Értesülünk a két család viszályáról, Júlia szüleinek házassági terveiről és Rómeó szerelmi bánatáról.

Bonyodalom: a bálon a két fiatal egymásba szeret, titokban összeházasodnak

Konfliktus: Mercutio-Tibalt, Tibalt-Rómeó, Júlia és a szülei között

(Késleltetés: Rómeó elmenekül, Júlia a varázsitallal próbálja megakadályozni a nem kívánt házasságot)

Tetőpont: hármas halál: Páris, Rómeó, Júlia

Feloldás: a két család kibékül

 

Jellemek:

A reneszánszra jellemző az egyéniség kultusza, ennek megfelelően a szereplők személyisége árnyalt, teljes személyiségük kibontakozik tetteik és beszédük alapján.

A dráma két, egymással élesen szemben álló világot jelenít meg. A reneszánsz értékek: a szépség, ifjúság, szabadság, szerelem a két fiatal személyében jelenik meg, a másik oldalon a szülői önkény, családi viszályok. Júlia pillanatok alatt válik a reneszánsz nőideáljává: szülei házassági tervébe előbb engedelmesen beleegyezik, a bál után önmagát megvalósítani akaró, az érzelmek szabadságáért küzdő öntudatos feleség lesz, szüleivel dacosan szembeszáll. Rómeó hasonlóképpen: az említett Rozáliával való viszonyát még a középkor erkölcse határozza meg: a nő megközelíthetetlen és elutasító, Júliával viszont egyetlen napon belül összeházasodnak.  Alapjában véve egyik sem hőstípus, a körülmények és hirtelen fellobbanó – a halálnál is erősebb – szenvedélyük teszi őket szinte mitikus hősökké, Az egyik legizgalmasabb jellem Mercutio, intelligenciája cinizmussal párosul, s a legbravúrosabb nyelvi játékokat az ő szájába adja Shakespeare (és a fordító).

A herceg hasonló szerepet tölt be, mint a görög drámák deus ex machiná-ja: megjelenésére helyreáll a rend.

 

A reneszánszra jellemző az, hogy az ember, az egyéni boldogság és a világi témák felé fordul, így a témaválasztás jellegzetesen reneszánsznak mondható. A helyszín az itáliai reneszánsz egyik központja, Verona. A reneszánsz antikvitás-kultusza részben felismerhető abban, hogy Shakespeare hasonlóképpen fogja fel a „végzet” jelentőségét a drámában.

 

Nyelv és stílus

A dráma nyelvi formájának érdekessége, hogy egymást váltják a verses és a prózai szövegek. Júlia, a herceg, a szülők vagy Lőrinc barát mindig versben beszélnek. Rómeó a helyzettől függően: Júliával versben, a barátaival prózában. A dajka, Rómeó barátai, a szolgák pedig mindig prózában. A verses szövegek fennköltek, a prózai szövegektől ellenben nem idegen a vaskos humor, sőt vulgarizmus. Shakespeare így a nyelvi stílussal és formával is jellemzi szereplőit és a helyzeteket. A másik fontos nyelvi jellemző a többértelműség. A metaforikus beszéd az egész drámára jellemző, a párbeszédet folytató szereplők egyike is, másika is másképp értelmezi az elhangzott mondatokat.

 

 

Shakespeare darabjai a mai napig szinte töretlenül népszerűek. Kérdésfelvetései minden korban aktuálisak, emellett számtalan Shakespeare – értelmezés létezik, műveinek több rétegét lehet elkülöníteni,  így a könnyed szórakozásra vágyók igényeinek ugyanúgy megfelel, mint az irodalmi ínyenceknek.

 

(Kiegészítésképpen meg lehet említeni a híres film- ill. musical-feldolgozásokat).