Erkölcs és helytállás – Nagy László művészi magatartása


  1. Nagy László pályája a Nyugat megszűnése idején indult, de kevésbé kötődik a Nyugathoz. Paraszti származása határozta meg korai költészetét: a falusi idill, a pogány kori elemeket is őrző népköltészet, a népi élményvilág és József Attila hatása érezhető korai verseiben. Szemléletét a kétkezi munka becsülete, a természet, a közösségi szokások és törvények tisztelete határozza meg. Az idill mellett az illúzióvesztésnek (a falusi közegből való kiszakadásnak) is nagy szerepe van pl. Adjon az Isten című versében.
  1. Az 50-es évektől erősen megváltozott a kultúrpolitikai légkör. A költőket-írókat próbálják megnyerni a politikai eszmék népszerűsítésére. Akik nem állnak be ebbe a sorba, azok közül sokat hallgatásra ítélnek. Nagy László mint paraszti származású tehetséges fiatal, (népi kollégista, külföldi ösztöndíjas) „a rendszer” támogatottja lehetett volna. (Nem lett.)

Idegzetem megrendült, baljós gondolataim kerekedtek. Kezdetben naivan hittem, hogy bennem a hiba, s kiderült, hogy kint, a valóságban. Kezdetben mégis, nem a felső vezetést hibáztattam, nem hihettem, hogy elárulva a forradalom, ami éltetett ifjúságomban. Jártam szülőhelyemre, vártak panasszal, észbontóan tragikomikus helyzetet láttam, meggyalázott embereket s néptől idegen erőket. Az 56-os nemzeti tragédia ekkor kezdődött. Az 52-es év mutatja már küszködésemet s nemcsak magammal. (Interjú 1965)

 

Innentől kezdve költészetében egyre gyakrabban jelenik meg a drámaiság: a humánus értékek veszélyeztetettsége: ekkor foglal állást verseiben a lehetetlenért küzdő rendíthetetlen  erkölcsiség mellett.

  • költői szerepfelfogása hagyományos: a megváltó-próféta-vátesz-hérosz típusát fogalmazza újjá
  • az ő korában ez már kevésbé divatos magatartásforma
  • a fő szerepet a morál, a tisztesség, a humánum, az emberhez méltó lét játssza az erkölcsi romlással szemben:

A szó meggyalázása nem új lelemény, de látványosabb és fájóbb, mint valaha. Tanúi vagyunk, hogyan használják a nyelvet maszlagolásra, hazugságra. (…)  Előttem kényelmes állapot a csönd, holtak nyugalma. Kényelmes a szájhősködés is, de ez erkölcstelen. A szó igazi hőse akarok lenni. Ha reménytelen a Lehetetlen, elbukásunk is ünnepély. (Interjú 1965)

  1. Kései költészete sok esetben a kortárs és korábbi költők-művészek megszólítása-evokációja (József Attila, Berzsenyi, Vörösmarty, Ady, Latinovits, Kondor Béla, Huszárik Zoltán, Berek Kati stb.)

 

Adjon az Isten

 A költemény Nagy László korai verse. A vershelyzet a népi élet olyan szituációját ragadja meg, ami a jókívánságok felsorolására épül (pl. regölés, kántálás, köszöntő). Formájában, ritmikájában, egyszerű rímelésében is a folklórműfajokhoz kötődik, emellett szókincse (véka, gabona, kemence) a népi élet tárgyaihoz kapcsolódik, valamint értékrendje is (parola – az adott szó hitele)

Nagy László népiességének fontos vonása, hogy nem „mű-népiesség”, nem a XIX. századi irodalmi népiességhez köthető, hiszen paraszti származása révén ő valóban a folklór közegében nőtt fel. A vers bizonyos részei azonban utalnak a zárt falusi világból kiszakadt értelmiségi ambivalens vallásosságára is (nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, ha nem kérem”, „hogy hitem széjjel ne dűljön”).

A költemény a pozitív értékek felé mutat (fények, temető helyett élet, hit, szerelem), bár látja a világ tökéletlenségét (üres véka, árva kezem), de hisz az emberi jóságban és az isteni gondviselésben.

 

Jártam én koromban, hóban

 Nagy László szerelmi költészetében a nő a megtartó erő, a menedék – noha kötődése messze nem olyan hisztérikus, mint pl. József Attiláé. Nagy László „férfiasan szerelmes”, a nő esetleges hiánya számára nem összeomlást jelent, maximum tévutat („jártam én koromban, hóban”).

Szerelmi szimbólumai alapvetően hagyományosnak mondhatók (virágszál, zene-harmonika, ágy, kard, méz). A szerelmi vallomás mellé teljes életszemléletet fogalmaz meg a harmadik versszakban, ami túllép az alaptémán: a mégoly csekély életöröm is elegendő  erőt ad az élet megéléséhez (nem elviseléséhez! hiszen „csodásan éltet”). A vers jó példája annak, hogy Nagy László azon kevés költők egyike, akik otthon érzik magukat a világban (noha nem hazudnak maguknak a világ állapotáról).

 

Ki viszi át a Szerelmet?

 A költemény kezdő sora „Létem ha végleg lemerült” és záró sora „ki viszi át (…) a túlsó partra” a költő értékmentő szerepét hangsúlyozza. A „szerelem”, csupa nagybetűvel nem a köznapi értelemben vett jelentésre utal, hanem mindent összefoglal, ami a világban értékes, szép és jó.

Nagy László ars poetikus verse a költői szerepet (tücsökhegedű) messiási küldetésként éli meg (ki feszül föl a szivárványra), magát a közösség védelmezőjeként (ki rettenti a keselyűt), az ég és föld közötti kapocsként (kicsoda állít káromkodásból katedrálist), a felborult világrend helyrehozójaként, életet és szeretetet teremtő „megváltóként”  értelmezi (lágy hantú mezővé a sziklacsípőket ki öleli sírva, ki becéz falban megeredt hajakat, verőereket).

Költői szerepét a sámánéhoz hasonlíthatjuk (erre egyik interjújában is utal): A költő hiszi, hogy hatalma van. Ez eredendő vonás. Történelmünk elején a varázsló költő is volt. Hatalma volt a közösségen, sőt, hitte, erőt vesz a természeten. (Interjú 1965)

Ezt a sámán/táltos szerepet vezeti be az „imád” szó (eredeti jelentésében „varázsol”), ezt a hangsúlyozza számos metaforája: a deres ágra lángot lehelni, lágy hantú mezővé változtatni a sziklát, és a „túlsó partra” átmenteni mindazt, ami a világ értelmét adja. Reális értelemben csupa „lehetetlen”, ez adja Nagy László heroikus szerepértelmezésének alapját.

Költői képei egy kivétellel (katedrális) mind természeti jelenségek és létezők, néhány igét kivéve (rettenti, feszül föl) védelmező, szeretetteljes, vigasztaló  gesztussal fordul a (sérült) világhoz (imád, lángot lehel, öleli, becéz, viszi a fogában tartva).

József Attila!

 Nagy László kései költészetében egyre másra jelennek meg a nagy költő-elődök, művész kortársak – sok esetben a tragikus sorsúak, mint pl. Latinovits, Edith Piaf, Dylan Thomas, Kondor Béla). József Attila! című verse a nagy költő előd és példakép sorsának és költészetének megidézése.

Már gyermekkoromban sokat rajzoltam, festő akartam lenni. S mert költő lettem, annak oka a drága József Attila, aki korán megigézett verseivel, árvaságával, halálával. (Interjú 1965)

A költeményben Nagy László E/2-ben szólítja meg a költőt. A vers első felében a költő-előd sorsát idézi meg konkétan azonosítható utalásokkal (pl. hű szerelemre étlen, magad örökre kicsuktad, téboly, kifordult nyakcsigolyák), de tele van a József Attila költészetére jellemző vonásokkal, utalásokkal. Néhány ezek közül (némelyek általában a J.A. költészetének felismerhető, általános vonásaira utalnak, mások konkrét versfordulatokra (evokáció):

  • TÉL mint József Attila központi szimbóluma (SZÜNTELEN TÉLBEN, TÉBOLY HAVÁT)
  • SZÍV – szintén jellegzetes József Attila-szimbólum (pl. Tiszta szívvel, Az én ajándékom)
  • ÉSSZEL MÉRHETŐ PONTOKON IS TÚLRA,  HALÁLOS LOGIKÁD (József Attila költészetének tudatos, logikusan felépített, szilárd ok-okozati összefüggései, állandó mérlegelés )
  • ÁRVÁN – az árvaság motívuma J.A. költészetében végig meghatározó
  • HŰ SZERELEMRE ÉTLEN (még remélj hű szerelmet)
  • MINDENSÉG (a Mindenséggel mérd magad)
  • AMA SÍKRA (az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér)
  • SZÉP SZÓVAL (utalás a SZÉP SZÓ folyóiratra)

A költemény második része (a  fordulópont: Érdemes volt-e csak szólhatnál, hogy érdemes) a Nagy Lászlóra jellemző morális kérdésfelvetés: érdemes-e belehalni?  s összhatásában bármilyen tragikus  József Attila sorsának mérlege, Nagy László – rá jellemző módon – pozitív zárlatot ad a versnek: jelzik ezt a vers végén megszaporodó, konkrétan ki nem mondott, de „igenlő” szavak (édes munkát, szorgoskodik, remény, erő, szép szó).