1.  A „középkor” fogalma történelmileg a Római Birodalom bukásához kötődik (476). Az irodalom általában elfogadja ezt a korszakolást, bár a korábbi ókeresztény írókat (pl. Szt. Ágoston, Szt. Jeromos) a középkorhoz szokták sorolni. A középkor időszaka a reneszánszig tart (kb. XIII-XV. század a fordulópont).

Római Birodalom területén a kereszténység az I. szd-tól kezdett terjedni. Nemzetek fölötti egységes kultúrát hozott létre nyelv (latin), vallás (kereszténység) és tematika tekintetében. A tudomány a vallásnak volt alárendelve, az iskolákban a hét szabad művészet fölött a csúcson a teológia állt.

A középkor irodalmi alkotásai sok tekintetben próbáltak a pogány formanyelvtől elszakadni. A líra nagy újítása a hangsúlyos verselés és a rím. A drámairodalom teljesen új formákat hozott létre (misztériumjáték, moralitás), amely az antik drámai hagyományokat teljesen figyelmen kívül hagyta.

Az alkotók a legtöbb esetben anonimek. Két stílus alakult ki, főként a képzőművészetben: a román és a gótikus stílus.

Magyarországon az egységes európai középkori kultúra az államalapítás korától terjedt el. Szent István király az európai keresztény kultúra és jogrendszer elterjesztésében játszott nagy szerepet. Ebben az időben a tudomány, a kultúra, a vallás nyelve a latin volt, ezért különösen értékesek a magyar nyelven keletkezett alkotások. Ezeket az alkotásokat, amelyek a magyar nyelv korai állapotát mutatják, nyelvemlékeknek nevezzük. Két, irodalmi szempontból fontos nyelvemlékünk a Halotti Beszéd és az Ómagyar Mária-siralom.

Halotti Beszéd és Könyörgés (HB)

Első összefüggő magyar nyelvű szövegemlékünk egy temetési beszéd (gyászbeszéd). A szerzőt nem ismerjük, és azt bsem tudjuk, kinek a temetésére készült a szónoklat. A nyelvemléket már a XVIII. században ismerték és próbálták értelmezni (pl. Kazinczy Ferenc).

A szöveg a 1195 körül keletkezett. Retorikailag tökéletesen felépített alkotás: bibliai példára (teremtés-bűnbeesés) alapozva jut el a jelen állapotig, a hétköznapi kínos világ és a halál magyarázatáig, majd befejezésül a túlvilágra fordítja figyelmét és a szentek segítségét kéri a halott üdvözüléséhez.  (A középkor világképének középpontjában az Isten, a vallás, a túlvilág áll. Az egyházi irodalom alkotási legalábbis erről tanúskodnak: az ember földi életének célja a túlvilágra való felkészülés. )

Az alkotás bőven él a stilisztikai eszközökkel (szerzője feltehetően klasszikus műveltségű ember). Alkalmazza a figura etymologicát (halálnak haláláal holsz), a túlzást (turkukat migé zokosztja vala), a hallgatók többszöri megszólítását mint retorikai fordulatot (látjátuc feleym, szerelmes brátim, könyörögjünk…).

A HB a Pray-kódexben található, amelyet felfedezőjéről és kutatójáról, Pray Györgyről neveztek el.

A HB XX. századi költőket is megihletett, ezzel a címmel írt költeményt Kosztolányi Dezső és Márai Sándor is.

Ómagyar Mária-siralom (OMS)

A középkori vallásos líra legfontosabb alkotásai a himnuszok. A himnusz fogalmát itt tágabban értelmezzük, mint az ókori görögöknél: nagyrészt ide soroljuk a verses lírai alkotásokat, amelyeknek a megszólítottja Isten, vagy valamelyik szent.

Az első összefüggő magyar nyelvű lírai emlék 1300 körül keletkezett és a belgiumi Leuweni kódexben található. Szerzőjét nem ismerjük, alkotását az ismert európai planctusok (siraloménekek) mintájára írta. A kutatók megtalálták a költemény latin forrását, az alkotás azonban nem puszta fordítás, számos helyen eltér az Szövegdoboz: Ómagyar Mária-siralom
A nyelvemlék története maga egy „regény”. A szöveget tartalmazó  Leuweni kódex (Belgiumban, Leuwen városi múzeumában őrzik ma is) tisztázatlan körülmények között került Európa sok országán keresztül Belgiumba. A latin nyelvű kódexből valamikor megpróbálták kitörölni az ismeretlen („barbár”) nyelvű írást, de a tinta időtállónak bizonyult. A Leuweni múzeumot az első világháborúban porig bombázták, egyetlen szárnya marad meg, és a számunkra értékes kódex éppen itt volt. A második világháború végén pedig  a műkincsekre vadászó németek nem nyitottak be abba a kis kamrába, amelyben a kódexet elrejtették. 
A szöveget teljesen véletlenül fedezte fel a más irányú kutatásokat végző Grägger Róbert az 1920-as években (előtte senki nem tudott a nyelvemlékről). A magyar állam több alkalommal próbálta megvenni és Magyarországra hozni a kódexet – eddig sikertelenül.
eredetitől.

A költemény szerepvers: lírai alanya a keresztrefeszített fiát sirató Szűz Mária.

A vers szerkezetileg az alábbi részekre oszlik:

– a lelkiállapot lírai kifejezése („Volék sirolm tudotlon…”)

– Jézus megszólítása („O én ézes urodum…”)

– a halál megszólítása („vigy halál engümet…”)

– a zsidók megszólítása („sidou, mit tész türvéntelen”).

A fájdalom kifejezése, a Krisztussal való azonosulás vágya azonban az egész költeményen végigvonul, amelynek csúcspontja a halálban való egyesülés kívánsága („anyát ézes fiávol egyembelü üllyétük”).

A költemény igen gazdag stíluseszközökben, bizonyos részei stilisztikai bravúrnak számítanak, pl a világ világa / virágnak virága sorok (párhuzam, metafora, figura etymologica). A fájdalom kifejezésének metaforái részben hagyományosak, bibliai eredetűek  (bútőr), de nagyrészt a szerző kreativitását  – vagy az ómagyar kori népi siratóénekek hatását –  tükrözik (siralomtól süppedek, bútól aszok, keblem bútól várad, keserűen kinzatol, siralmam törtet kívül = kifelé).

A középkori felfogás szerint Jézus szenvedésének legmélyebb, legteljesebb átérzésével lesz méltó az ember az üdvösségre (emiatt ostorozták, kínozták magukat pl. a szerzetesek). A költemény alkalmas ennek kifejezésére, hiszen a Jézus szenvedésében való osztozás vágya fogalmazódik meg benne.

A költeményt tudni kell olvasni és értelmezni!