A táj újszerű megközelítése József Attila költészetében

  1. BEVEZETÉS

 

József Attila a XX. századi magyar líra meghatározó egyénisége. Abban a korszakban élt és alkotott, ami a Nyugat második fénykorának nevezhető. Kora szerint a Nyugat második nemzedékéhez tartozott volna, de azon kevés nagy költők egyike, akik nem ennek a folyóiratnak a keretei között váltak híressé. Ennek egyik oka Babitscsal való rossz kapcsolata lehetett – fiatal korában kedvezőtlen kritikát írt az akkor már irodalmi fejedelemnek számító Babitsról – másrészt költészetében más irányok is felismerhetők – például az avantgarde irányzatok hatása, amelyeket a Nyugat nem szívesen népszerűsített, noha elviekben nem is zárkózott el tőle.

 

JÓZSEF ATTILA ÉLETE

1905. április 11.-én született Budapesten. Születésnapján a költészet napját ünnepeljük minden évben. Az apja, József Áron még Attila kiskorában elhagyta a családot. Az anya egyedül nevelte a három gyermeket, a nehézségek enyhítésére Attilát nevelőszülőkhöz adta Öcsödre. Miután édesanyja meghal, gyámja, testvérének férje, Dr. Makai Ödön ügyvéd veszi magához. A makói gimnáziumban tanul, 17 éves korában jelenik meg első verseskötete: A Szépség koldusa.

1924-től a szegedi egyetem magyar-filozófia szakos hallgatója. Fő pártfogója Juhász Gyula. Tiszta szívvel c. verse miatt Horger Antal eltanácsolja az egyetemtől és a tanári pályától. Ezután Párizsban a Sorbonne hallgatója, jól megtanul franciául.

A nehéz gyermeki és fiatalkori sors után szerelmei is sorra kudarcot vallanak (Vágó Márta, Szántó Judit, Gyömrői Edit, Kozmutza Flóra). A költő többször idegösszeroppanást kap, több öngyilkossági kísérletéről tudunk.

1937-ben Szárszón egy vonat halálra gázolja. Halálának pontos körülményei máig tisztázatlanok.

 

III.               KÖLTÉSZETE

Első verseit 10-11 éves korában írta. 17 évesen már önálló kötete jelent meg (Juhász Gyula ajánlásával), ebben a francia szimbolisták és Ady Endre hatása erősen érződik.

1932-37 a nagy költészet időszaka. Gondolati lírájában az emberi létezés tragikumát fogalmazza meg. Nagy verseiben (Téli éjszaka, A város peremén, Elégia) kialakul egy jellegzetes metaforarendszer, amelynek középpontjában a fagy, a tél, a hó, a csönd áll, ezek jelképezik az emberidegen világot. Kompozíciói kristálytiszták, szabályosak, különösen vonzódik a szabályos világrendet jelképező kocka, kristály, jég metaforájához. Tragikus életkörülményeit ismerve szembeállíthatjuk egymással ezt a rend utáni vágyat és lelki egészségének fokozatos széthullását.

 

  1. A TÁJ ÚJSZERŰ FELFOGÁSA

 

  1. A tájköltészet előzményei, hagyományai

 

  • a táj a reneszánsz korában vált irodalmi témává, de ekkor nem alkotott önálló költeményt, csupán egy más témájú vers hátterét (pl. Balassi: Egy katonaének)
  • a klasszicista költészetben a táj a vers elhatároltabb, önállóbb elemévé vált a „pictura” formájában (pl. Csokonai verseiben, pl. Az estve)
  • a kora-romantika korában önálló tájversek keletkeztek (pl. Berzsenyi, később Petőfi): a természet, a táj – főként Rousseau hatására – menedéket, idillt jelent a zajos társadalommal szemben
  • a tájversek az emberi lélekállapotok kifejezésére szolgálnak (többek között Ady szimbolikus tájai is, pl. Az eltévedt lovas, A Tisza-parton
  • József Attila a tájköltészet hagyományaira részben épít, részben eltér tőlük

 

 

  1. JA jellegzetes tájmotívumai

 

Tájelemekhez a napszakok és az évszakok is hagyományosan kapcsolódnak: József Attilánál mindezek szimbolikus értelmet kapnak.

Évszakok: a költők számára korábban sokkal kedveltebb ősz (pl. Berzsenyi) és tavasz (pl. Petőfi) helyett a nyár és a tél gyakoribb a J.A.versekben.

A tél különös jelentőséget kap: hagyományosan a halál, a pusztulás jellegzetes költői képe, JA ezeket a jelentéseket is megtartva további szimbolikus értelmezésekkel látja el (pl. az emberek közötti elszigeteltség, a magány, a ridegség kifejezése a Téli éjszaka vagy a Holt vidék c. versben).

Napszakok: a tájhoz kapcsolódóan jelennek. Az éjszaka a romantika kora óta sokféle szimbolikus jelentéssel töltődött fel. JA verseiben ennek megfelelően az éjszaka a szemlélődés, az elmélkedés időszaka. A többi ember alszik, a költő pedig mintegy „meglesi” a dolgok éjszakai életre kelését, működését.

(pl.  a mindannyiunk számára ismert Altató-ban: „alszik a széken a kabát, szunnyadozik a szakadás…”)

A 30-as évek nagy gondolati költeményeinek háttere az éjszaka (pl. Külvárosi éj, Téli éjszaka)

A „csönd” (ill. a csöndet megtörő hanghatások) gyakran kapcsolódnak az éjszakához:

„A csönd kihűl. Hallod-e, csont, a csöndet? Összekoccannak a molekulák” (Téli éjszaka)

Tájelemek: a hagyományos tájelemek (hegyek, fák, mezők, bokrok, csillag  stb) mellett újszerű elemként jelennek meg a város képei: a gyárak, a vasutak, a peremváros házai, a gépek, műhelyek, szerszámok. J.A. korában ezek a technikai fejlődés szimbólumai, de ezekben a költeményekben (A város peremén, Téli éjszaka, Külvárosi éj) az élettelen, rideg anyag az érzelem-nélküliség, a világ embertelen, gépies működésének szimbóluma.

 Eszmény-nélküliség

 József Attila tájversei egy részében szinte nyomát sem találjuk a hajdani idillnek. A téli, kopár éjszakák egy sajátos világszemlélet kifejezőeszközei: amelyben az emberi nyomorúság, az ember számára idegenné és barátságtalanná vált világ, a magány és a szenvedés fogalmazódik meg.

Pl. a Holt vidék című költemény

  • hagyományos tájvers (nem város, hanem a tanyavilág a színhely)
  • statikus, mozdulatlan tájat ír le (jellegzetes szókincs: fagy, tél, csend, homály)
  • előbb a körülötte lévő tájat írja le, majd halad befelé a tanyáig, az emberi világig
  • amilyen vigasztalan a táj, annyira reménytelen az emberi lét („ezeken nem segít ima”)

Fizikai és szellemi szintek közötti átjátszás

 József Attila jellegzetes versírói technikája az, hogy az érzékszervekkel felfogható fizikai valóságból egy-egy szó (költői kép) segítségével rögtön egy szellemi, szimbolikus szintre emelkedik. Ilyen elemekkel van tele pl. a Téli éjszaka című költemény

  • amely formájában is és tartalmában is felidézi Az ember tragédiája űr-jelenetét: felszáll a földről, majd visszaszáll, ill: tartalmában mindkettőben az embertelen, érzelem nélküli világot testesíti meg a „jeges űr” – Tóth Árpád: Lélektől lélekig c. költeményében is).
  • példák:
Fizikai valóság Szellemi-érzelmi-gondolati síkra való átlépés
Csak egy kis vékony ezüstrongy – valami szalag – csüng keményen a bokor oldalán …                       ® …mert annyi mosoly, ölelés fönnakad a világ ág-bogán
Hazatér a földműves. Nehéz,

Minden tagja a földre néz ….                                 ®                                                              

…mintha a létből ballagna haza

… egy ember üldögél. összehúzódik, mint a föld. Hiába….                                                                   ® .

Már rálépett lábára a tél.

 A táj mint szimbólum(rendszer)

A tájversek bonyolult, többértelmű szimbólumrendszert alkotnak József Attilánál. Ezt pl. A Dunánál című költeményen keresztül jól be lehet mutatni.

A Duna, mint a táj egy eleme

  • – az első egységben a gondolkodást megindító látvány: mint az állandóság és változékonyság képe
  • – ugyanitt és ugyanezért az egyéni emlékek felidézét indítja el (örök eső módra hullt …. mi tarka volt, a múlt)
  • – kapcsolatteremtés a folyóval (… mintha szívemből folyt volna tova…)
  • – felidézi az anya képét egy hasonlattal (… mint édesanyám ringatott, mesélt…)
  • –  költemény harmadik részében a Duna a magyarokat összekötő valós és szimbolikus értelmű folyó (török, tatár, tót, román kavarog e szívben)
  • – a múlt, a jelen és a jövő szimbóluma is (A Dunának, mely múlt, jelen, jövendő…).