középkor
reneszánsz
barokk
rokokó
a felvilágosodás kora klasszicizmus
szentimentalizmus
  romantika
realizmus
a századvég stílusirányzatai szecesszió
szimbolizmus
impresszionizmus
naturalizmus
avantgarde irányzatok kubiztmus
konstruktivizmus
futurizmus
expresszionizmus
dadaizmus
szürrealizmus

 Középkor

Dia1

Művelődéstörténeti korszak.

A „középkor” fogalma történelmileg a Római Birodalom bukásához kötődik (476). Az irodalom általában elfogadja ezt a korszakolást, bár a korábbi ókeresztény írókat (pl. Szt. Ágoston, Szt. Jeromos) a középkorhoz szokták sorolni. A középkor időszaka a reneszánszig tart (kb. XIII-XV. század a fordulópont).

Római Birodalom területén a kereszténység az I. szd-tól kezdett terjedni. Nemzetek fölötti egységes kultúrát hozott létre nyelv (latin), vallás (kereszténység) és tematika tekintetében. A tudomány a vallásnak volt alárendelve, az iskolákban a hét szabad művészet fölött a csúcson a teológia állt. A világképet meghatározó vallásos szemlélet uralkodó a művészetekben is.

A líra nagy újítása a hangsúlyos verselés és a rím. A líra meghatározó tematikai csoportjai a vallásos költészet, a trubadúrlíra és a vágáns költészet. A drámairodalom teljesen új formákat hozott létre (misztériumjáték, moralitás), amely az antik drámai hagyományokat szinte teljesen figyelmen kívül hagyta.

A világszemlélet jellemzője a ciklikus nézőpont: a középkori embernek alig van fejlődés-élménye. Az építészetben a román, később a gótikus stílus uralkodik.

Az alkotók a legtöbb esetben anonimek.

 

Reneszánsz

Dia2

jelentése: újjászületés. A XII. századtól Itáliából elterjedő korstílus, amely szorosan összefügg a városi polgárság kialakulásával. Jellemzői:

  • Lázad az az egyház tekintélye ellen
  • a természet mint téma belekerül a művészetekbe (pl. háttérként)
  • a vallás szerepe erősen csökken
  • előtérbe kerülnek a világi témák, az élet szépségei: a földi élet
  • antik hagyomány kultusza
  • mindennek a mértéke az ember (humanizmus).
  • megnő a művészet szerepe
  • megjelennek a mecénások
  • az alkotóknak hírneve van
  • a kor emberideálja a polihisztor.

Képviselők az irodalomban Petrarca, Boccaccio, Shakespeare, Janus Pannonius, Balassi Bálint

Barokk

Barokk

A XVII. század korstílusa. A XVI. századi reformáció során az egységes európai katolikus egyház sok hívet veszített. A tridenti zsinat (1545) a katolikus egyház tekintélyének visszaállítását, a hívek “visszatérítését” tűzte ki célul (ellenreformáció).  A barokk művészet kialakulását segítették a nagy felfedezések is: a pompa, a lenyűgöző méretek, a barokk központok kiépülése (pl. Santiago de Compostela) a hódításoknak, az Európába áramló aranynak köszönhető.A fő cél  a katolikus egyház hatalmának, gazdagságának kifejezése. Ennek megfelelően jellemzői:

  • monumentális alkotások (eposz, oratórium, soha nem látott méretű templomok)
  • rendkívül erős érzelmi hatásokra építi a művészetét
  • bonyolult szerkezetek
  • mesterségbeli tudás
  • túldíszítettség
  • vallásos tematika (hatásvadászat, pl. mártírhalál, vallásos extázis)
  • fő eszköze az ellentétezés (evilág-túlvilág, keresztény-pogány) és a túlzás

Képviselők a képzőművészetben: El Greco, Grünewald, Rembrandt, Caravaggio.

A magyar irodalomban Zrínyi Miklós, Pázmány Péter.

Felvilágosodás

Művelődéstörténeti korszak (XVII-XVIII. szd): polgári eszmerendszer, amely előkészítette az európai polgári forradalmakat. Hátterében a tudományok és a technika fejlődése, az iparosodás, a nagy tudományos felfedezések (utazások) – ennek kapcsán az utaztató irodalom népszerűvé válik -, az árutermelés kialakulása és az életstílus gyökeres megváltozása állt. Az elnevezés a „sötét középkorral” szemben jött létre, a felvilágosult gondolkodók ugyanis úgy értelmezték a megelőző korokat, mint a szabad gondolkodás és a józan ész megkötését. Minden esetben erős társadalomkritika jellemzi.

 A korban több korstílus és stílusirányzat élt egymás mellett:

Rokokó:

  • a XVII-XVIII. szd. fordulóján elterjedő stílusirányzat. A kisműfajokat és a jelentéktelen témákat kedveli, súlytalan, könnyed, légies formák, játékosság és finom, kecses formák jellemzik. Témája az élet élvezete, nem ritkán közel áll a giccshez. Az irodalomban Csokonai bizonyos költeményei említhetők (anakreoni dalok).

 Dia2

Klasszicizmus:

a felvilágosodás korában jellemző korstílus. Franciaországból indul. A stílus irányelveinek megfelelően a művészet követendő normákra, előírásokra épül (receptesztétika), a művészi szabadság a minimálisra csökken.

Dia3

Jellemzői:

  • a klasszikus (antik) kultúra jelenti a mintát
  • hűvös mértéktartás, szenvedélymentesség, tartózkodás az érzelmektől
  • zárt, szigorú formák, sablonok, szabályok, „recept” alapján születnek a műalkotások
  • célja gyakran a tanítás, nevelés, erkölcsi célzat
  • kedvelt műfajai a tézisregény, parabolaregény, komédia, nevelési regény és az óda.
  • Képviselői az irodalomban Diderot, Moliére, Rousseau, Voltaire, Kazinczy.

 Szentimentalizmus

Irodalmi irányzat a XVIII. szd. és a XIX. század fordulóján. Nevét az érzelmek kultuszáról kapta. A szentimentális alkotások szubjektívek, leginkább a boldogtalanság érzését, az érzelmek és a világ összeütközését, a földön elérhető boldogság lehetetlenségét, a magányt, beteljesületlen szerelmet fejezik ki. Pl: Goethe: Az ifjú Werher szerelme és halála, Kármán: Fanni hagyományai.

 Romantika

A XVIII. szd. második felétől terjedt el, Magyarországon a XIX. szd. második felében jellemző. A klasszicizmus ellenében jött létre.

Dia4

Jellemzői:

  • a romantikus ember idegenül érzi magát a világban, a művész eltávolodik a tömegektől
  • újító, minden hagyományt átértékelő művészet
  • formabontás
  • vonzódás a katolicizmushoz és középkorhoz
  • éjkultusz (a titok, az álom kultusza )
  • elvágyódás (távoli tájakra, mesébe, irrealitásba, halálba).
  • egyéniség kultusza és eredetiség

Képviselők az irodalomban: Blake, Byron, Keats, Shelley, Goethe, Schiller, Hölderlin, Novalis, Puskin; a képzőművészetben: C.D. Friedrich, Delacroix, Gericault, Goya.

Magyarországon Kölcsey, Vörösmarty, Katona, Petőfi, Arany.

Realizmus

milkal_ik

A szó eredeti értelme valósághűség. Célja a jelenségek minél valósághűbb bemutatása. A XIX. század második felének meghatározó korstílusa Jellemzői:

  • a tipikust ragadja meg (ó a romantika az egyénit), átlagembert ábrázolja
  • erős társadalomkritika jellemzi
  • objektív, hiteles társadalmi keresztmetszetet ad (minden réteget bemutat)
  • meseszövés területén mértéktartás jellemzi
  • szenvtelen, eszménytelen, adatgyűjtésen, megfigyelésen alapul
  • az író mindentudó és a háttérben marad

Képviselői: Mikszáth, Móricz, Jókai, Csehov, Ibsen, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Turgenyev, Balzac, Stendhal.