középkor | |
reneszánsz | |
barokk | |
rokokó | |
a felvilágosodás kora | klasszicizmus |
szentimentalizmus | |
romantika | |
realizmus | |
a századvég stílusirányzatai | szecesszió |
szimbolizmus | |
impresszionizmus | |
naturalizmus | |
avantgarde irányzatok | kubiztmus |
konstruktivizmus | |
futurizmus | |
expresszionizmus | |
dadaizmus | |
szürrealizmus |
Középkor
Művelődéstörténeti korszak.
A „középkor” fogalma történelmileg a Római Birodalom bukásához kötődik (476). Az irodalom általában elfogadja ezt a korszakolást, bár a korábbi ókeresztény írókat (pl. Szt. Ágoston, Szt. Jeromos) a középkorhoz szokták sorolni. A középkor időszaka a reneszánszig tart (kb. XIII-XV. század a fordulópont).
Római Birodalom területén a kereszténység az I. szd-tól kezdett terjedni. A középkor világképének alapja a kereszténység, ami nemzetek fölötti egységes kultúrát hozott létre nyelv (latin), a vallás és tematika tekintetében. A tudomány a vallásnak volt alárendelve, az iskolákban a hét szabad művészet fölött a csúcson a teológia állt. A világképet meghatározó vallásos szemlélet uralkodó a művészetekben is.
A líra nagy újítása a hangsúlyos verselés és a rím. A líra meghatározó tematikai csoportjai a vallásos költészet (különösen a himnuszköltészet), a trubadúrlíra és a vágáns költészet. A drámairodalom teljesen új formákat hozott létre (misztériumjáték, moralitás), amely az antik drámai hagyományokat szinte teljesen figyelmen kívül hagyta.
A világszemlélet jellemzője a ciklikus nézőpont: a középkori embernek alig van fejlődés-élménye. Az építészetben a román, később a gótikus stílus uralkodik.
Fontosabb alkotók: François Villon, Dante Alighieri, de számos alkotó nevét nem ismerjük.
Reneszánsz
jelentése: újjászületés. A XII. századtól Itáliából elterjedő korstílus, amely szorosan összefügg a városi polgárság kialakulásával. Jellemzői:
- lázad az az egyház tekintélye ellen
- a természet mint téma belekerül a művészetekbe (pl. háttérként)
- a vallás szerepe erősen csökken
- előtérbe kerülnek a világi témák, az élet szépségei: a földi élet
- antik hagyomány kultusza
- mindennek a mértéke az ember (humanizmus).
- megnő a művészet szerepe
- megjelennek a mecénások
- az alkotóknak hírneve van
- a kor emberideálja a polihisztor.
Képviselők az irodalomban Petrarca, Boccaccio, Shakespeare, Janus Pannonius, Balassi Bálint
Barokk
A XVII. század korstílusa. A XVI. századi reformáció során az egységes európai katolikus egyház sok hívet veszített. A tridenti zsinat (1545) a katolikus egyház tekintélyének visszaállítását, a hívek “visszatérítését” tűzte ki célul. Ez a folyamat az ellenreformáció: ez jelentette a barokk művészet hátterét.. A barokk művészet kialakulását segítették a nagy felfedezések is: a pompa, a lenyűgöző méretek, a barokk központok kiépülése (pl. Santiago de Compostela) a hódításoknak, az Európába áramló aranynak köszönhető.A fő cél a katolikus egyház hatalmának, gazdagságának kifejezése. Ennek megfelelően jellemzői:
- monumentális alkotások (eposz, oratórium, soha nem látott méretű templomok)
- rendkívül erős érzelmi hatásokra építi a művészetét
- bonyolult szerkezetek
- mesterségbeli tudás
- túldíszítettség
- vallásos tematika (hatásvadászat, pl. mártírhalál, vallásos extázis)
- fő eszköze az ellentétezés (evilág-túlvilág, keresztény-pogány) és a túlzás
Képviselők a képzőművészetben: El Greco, Grünewald, Rembrandt, Caravaggio.
A magyar irodalomban Zrínyi Miklós, Pázmány Péter.
Felvilágosodás
Művelődéstörténeti korszak (XVII-XVIII. szd): polgári eszmerendszer, amely előkészítette az európai polgári forradalmakat. Hátterében a tudományok és a technika fejlődése, az iparosodás, a nagy tudományos felfedezések álltak. A felvilágosult ember a világot akarja megismerni – ennek kapcsán az utaztató irodalom népszerűvé válik. Az árutermelés kialakulása és az életstílus gyökeres megváltozását vonta magával. Az elnevezés a „sötét középkorral” szemben jött létre, a felvilágosult gondolkodók ugyanis úgy értelmezték a megelőző korokat, mint a szabad gondolkodás és a józan ész megkötését. Minden esetben erős társadalomkritika jellemzi.
A korban több korstílus és stílusirányzat élt egymás mellett:
Rokokó:
- a XVII-XVIII. szd. fordulóján elterjedő stílusirányzat. A kisműfajokat és a jelentéktelen témákat kedveli, súlytalan, könnyed, légies formák, játékosság és finom, kecses formák jellemzik. Témája az élet élvezete, nem ritkán közel áll a giccshez. Az irodalomban Csokonai bizonyos költeményei említhetők (anakreoni dalok).
Klasszicizmus:
a felvilágosodás korában jellemző korstílus. Franciaországból indul. A stílus irányelveinek megfelelően a művészet követendő normákra, előírásokra épül (receptesztétika), a művészi szabadság a minimálisra csökken.
Jellemzői:
- a klasszikus (antik) kultúra jelenti a mintát
- hűvös mértéktartás, szenvedélymentesség, tartózkodás az érzelmektől
- zárt, szigorú formák, sablonok, szabályok, „recept” alapján születnek a műalkotások
- célja gyakran a tanítás, nevelés, erkölcsi célzat
- kedvelt műfajai a tézisregény, parabolaregény, komédia, nevelési regény és az óda.
- Képviselői az irodalomban Diderot, Moliére, Rousseau, Voltaire, Kazinczy.
Szentimentalizmus
Irodalmi irányzat a XVIII. szd. és a XIX. század fordulóján. Nevét az érzelmek kultuszáról kapta. A szentimentális alkotások szubjektívek, leginkább a boldogtalanság érzését, az érzelmek és a világ összeütközését, a földön elérhető boldogság lehetetlenségét, a magányt, beteljesületlen szerelmet fejezik ki. Pl: Goethe: Az ifjú Werher szerelme és halála, Kármán: Fanni hagyományai,Csokonai: A magánossághoz.
Romantika
A XVIII. szd. második felétől terjedt el, Magyarországon a XIX. szd. második felében jellemző. A klasszicizmus ellenében jött létre.
Jellemzői:
- a romantikus ember idegenül érzi magát a világban, a művész eltávolodik a tömegektől
- újító, formabontó, minden hagyományt átértékelő művészet
- vonzódás a katolicizmushoz és középkorhoz
- éjkultusz (a titok, az álom kultusza )
- elvágyódás (távoli tájakra, mesébe, irrealitásba, halálba).
- egyéniség kultusza és eredetiség
Képviselők az irodalomban: Blake, Byron, Keats, Shelley, Goethe, Schiller, Hölderlin, Novalis, Puskin; a képzőművészetben: C.D. Friedrich, Delacroix, Gericault, Goya.
Magyarországon Kölcsey, Vörösmarty, Katona, Petőfi, Arany.
Realizmus
A szó eredeti értelme valósághűség. Célja a jelenségek minél valósághűbb bemutatása. A XIX. század második felének meghatározó korstílusa Jellemzői:
- a tipikust ragadja meg (ó a romantika az egyénit), átlagembert ábrázolja
- erős társadalomkritika jellemzi
- objektív, hiteles társadalmi keresztmetszetet ad (minden réteget bemutat)
- meseszövés területén mértéktartás jellemzi
- szenvtelen, eszménytelen, adatgyűjtésen, megfigyelésen alapul
- az író mindentudó és a háttérben marad
Képviselői: Mikszáth, Móricz, Jókai, Csehov, Ibsen, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Turgenyev, Balzac, Stendhal.