Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij[1]: Bűn és bűnhődés (1866)

  1. Bevezetés
  • irodalomtörténeti szempontból realizmus korához sorolható, de megközelítésében sokkal több (és talán fontosabb) szempontot kell felvetnünk, mint a korstílus meghatározó voltát
  • tiltakozott, amikor pszichológusnak nevezték, és realistának mondta magát – ez igaz, de másképp: nem érdekli a külső világ, a belsőt megrendítően és megdöbbentően mélyen ábrázolja, hatása katartikus
  • nem csak ennek, hanem szinte az összes művének a középpontjában az emberi szabadság (szabad akarat), a bűn és vezeklés, a szenvedés és megváltás áll, fogságának ideje alatt egyetlen olvasmánya, menedéke az Újszövetség: regényeiben ennek szimbolikus megjelenése nagyon gyakori
  • a pszichológia mint tudomány szinte még nem is létezik, de az ő szereplőinek esetei teljesen koherensek, a lelki betegségeknek ilyen mélységű irodalmi megközelítése egyedi a korszakban
  • kortársai számára valószínűleg a kor filozófiai eszméinek ütköztetése miatt volt érdekes

2. A regény rövid bemutatása

Raszkolnyikov, a nyomorúságok körülmények között élő diák hosszas előkészületek után megöl egy uzsorásnőt (filozófiát alkot hozzá, hogy ehhez joga van). De nem számol az ártatlan Lizavetával, akit szintén meg kell ölnie.  A pszichés terhet nem tudja elviselni (megbetegszik, hallucinál), végül feladja magát a rendőrségen.

Ennyi a regény fő szála, de a mellette kibontakozó történetek (Szonyával való kapcsolata, Porfirijjel való játszmája, a Szvidrigajlovval folytatott dialógusok, Dunya és Razumihin szerelme) különböző (világnézetű) válaszok a történésekre.

  1. A regénytípus
  • eszmeregény
    Ellentétben a tézisregénnyel az eszme a hősök sajátjává válik, szüntelen változásban, módosulásban van, s nemcsak az eszme irányítja a hősöket, hanem a hősök is alakítják, formálják az eszmét.
  • bűnügyi regény néhány jellegzetességét őrzi: bár a gyilkos személyét az elejétől tudjuk, de Porfirij, az okos, logikusan gondolkodó nyomozó tipikus krimihős lehetne
  • leginkább lélektani regény, mert a szereplők belső világára, érzelmeire, gondolataira épül. Ezt hangsúlyozzák a belső terek és a szereplők valószínűtlen bőbeszédűsége.

A lélektani jellemzés talán legjobb példája az, ahogy a gyilkos lelki folyamatait bemutatja (megbetegedés, lázálmok, hallucinációk, visszatérés a tett helyszínére, a gyanú szándékos magára terelése majd felháborodás a gyanúsításon  – rettegés, hogy tudják, és csak játszanak vele).

A szereplők a realista nagyregény hagyományainak megfelelően különböző társadalmi helyzetűek, de függetlenül ettől feltűnően sokan küzdenek valamilyen rögeszmével, testi-lelki betegséggel, szenvedéllyel, nyomorúsággal (alkoholista, öngyilkos, gyilkos, tüdőbajos, stb.) Raszklonyikov meghasonlottságára utal a neve is (raszkol = szakadás).

4. A szabadság problémáját több oldalról lehet megközelíteni.

  • Először is, a regény kezdetén három olyan sorssal találkozunk, amelyben a nyomorúság korlátozza az ember szabadságát (Raszkolnyikov mindenét zálogba adja, Szonya kényszerből prostituált lesz, Dunya érdekházasságra készül).
  • Érzékletesebben fejeződik ki ez a probléma a szereplők párbeszédeiben. Ilyen kulcsfontosságú beszélgetés pl.
  • amit Raszkolnyikov a kocsmában hall (az uzsorásnő kártékonyságáról)
  • beszélgetés Porfirijjel Raszkolnyikov korábban megjelent cikkéről (A bűnről)
  • beszélgetései Szvidrigajlovval.
  1. Konklúzió

Ebben a betegekkel teli világban is van kiút, ezt a vallás és Szonya jelentik. A regényben kulcsfontosságú szerepe van a szenvedésnek. A szenvedés kapcsolja össze az embert a Krisztussal. (Pl. ezért szentelődik meg Szonya, és nem fér a lelkéhez semmi tisztátalanság)

Dosztojevszkij a XIX. század legnagyobb problémájának azt érzi, hogy az ember elszakad Istentől, és ezzel elveszíti a biztos pontokat, a támaszt.  Raszkolnyikov azért öl, Kirillov azért lesz öngyilkos, hogy bebizonyítsa maga előtt, hogy szabad ember; és szabad akarata van. Raszkolnyikov számára azonban a szenvedés (vezeklés, bűnhődés) által még lehet megváltás. (ebben a tekintetben kulcsjelenet, amikor a „gyilkos” és a „prostituált” együtt olvassa a Bibliában Lázár feltámasztását.

.

[1] Az apja orvos, kegyetlenkedő földesúr, akit feldühödött jobbágyai vertek agyon. Apja kívánságára hadmérnök lesz, dolgozni kezdett, de hamar otthagyja az állását, irodalomból él. Illegális politikai kapcsolatai miatt halálra ítélik, csak az ítélet-végrehajtás előtt olvassák fel a cár kegyelmi rendelkezését: négy év szibériai kényszermunka. Ez alatt idegbetegsége súlyos epilepsziává vált. 38 évesen tér vissza a társadalomba, folyamatosan súlyos anyagi nehézségei vannak. Első felesége tüdőbajban hal meg. Második feleségével hosszabb ideig Franciaországban. Az 1870-es évektől újra Osroszországban, népszerűsége nő, anyagi helyzete rendeződik.

Fontosabb művei:

1864 – Feljegyzések az egérlyukból
1866 – Bűn és bűnhődés
1868 – A félkegyelmű
1871-1872 – Ördögök
1879-1880 – A Karamazov testvérek
1882 – Az örök férj