I.                   KLASSZICIZMUS ÉS ROMANTIKA KÖZÖTT

Berzsenyi abban a korszakban alkotott, amelyben a felvilágosodás és a klasszicizmus szellemisége volt meghatározó. Mégis, szinte spontán módon tört ki a klasszicizmus szabályi közül, ilyen módon a romantika egyik előfutárának tekinthetjük. (Sőt, talán az első volt, aki a romantikus költészet esztétikáját megfogalmazta, egyrészt Kölcsey kritikájára írott válaszában, másrészt akadémiai székfogléalójában, a Poétai Harmonisticában. Verseiben a felvilágosodás témái, a klasszicizmus stílusa és a romantika jellegzetes szemlélete egyaránt és egyszerre megtalálható.

A korszak meghatározó alakja és irodalmi vezetője Kazinczy volt. Berzsenyi népszerűsége a korban nagyban köszönhető Kazinczynak is, hiszen az ő támogatása nélkül alig-alig lehetett valaki elismert költő.

 

II.                BERZSENYI ÉLETE

1776-ban született nemesi családból, Egyházashetyén, Sopronban tanul, majd visszavonul Niklára, és gyakorlatilag eseménytelen életet él niklai birtokán haláláig, csak a költészettel foglalkozik.

Verseit titokban írta, szégyellte és nem tartotta jónak őket, egy pap barátja, Kis János fedezte fel és elküldte verseit Kazinczynak. Kazinczynak nagyon tetszettek a versek, megismertetet Berzsenyit a közvéleménnyel. Már mindenki kíváncsi volt az ismeretlen, zárkózott költőre.

1810-ben Pestre ment, minden jelentős író tiszteletét tette nála, de megütköztek Berzsenyi mogorvaságán és vidékies modorán.

1817-ben Kölcsey kedvezőtlen kritikát írt verseiről, ez még zárkózottabbá tette, 8 évig nem írt, csak 1825-ben válaszolt.

1833-ban akadémiai tag lett.

  1. halálakor Kölcsey mond gyászbeszédet, bocsánatot kér kíméletlen bírálatáért, megköveti és igazi költői nagyságként ismeri el Berzsenyit

 

III.             BERZSENYI KÖLTÉSZETE

 

  • Műveinek keletkezési idejét általában nem tudjuk, nem datálta őket.
  • Műfajok: legszívesebben három műfajt alkalmazott: az ódát, elégiát és episztolát.
  • Stílusa: Klasszicista és romantikus jellegzetességeket mutat egyszerre.

Klasszicista vonások:

  • klasszikus időmértékes versformákat használ,
  • tele van antik utalásokkal (Zephyr, labirinth stb.)
  • példaképe Horatius (Berzsenyit nevezték magyar Horácnak is)

Romantikus vonások:

  • nagy romantikus látomások jellemzik a verset (pl. A magyarokhoz)
  • a természet gigászi erői működnek ( a világ forr, a trón ledől)
  • magas feszültségű, harsány szavak (dörög, harsog, nyihog)
  • Témái:
  • hazafias költészet (A magyarokhoz I., II.)
  • tanító – önmegszólító költemények (Horác)
  • a magány témája – erre a témakörre építjük a mondanivalónkat, hiszen az elégikus létszemlélet leggyakrabban a magány-múló idő-táj hármasságában fogalmazódik meg. A nagyon ismert, szöveggyűjteményekben is megjelenő versek mellett (Levéltöredék barátnémhoz, A közelítő tél) néhány kevéssé ismert költeményt is bemutatunk

 

IV.              A MAGÁNY ÉS A MÚLÓ IDŐ ÁBRÁZOLÁSA – ELÉGIKUS LÉTSZEMLÉLET

 

  1. Berzsenyi személyisége, sorsa
  • egész életében elzárkózva élt a kulturális élettől, nem voltak író-költő barátai
  • amikor megismerkedett a kortárs művészekkel, nem fogadták be
  • házassága nem sikerült, művelt sógornőjében, Dukai Takách Juditba volt reménytelenül szerelmes
  • Kölcsey bántó kritikájának hatására még inkább magába fordult

 

Ezért: legfontosabb, végig meghatározó témája, tragikus egyéni sorsával és kedélyállapotával magyarázható.  Már fiatal korában az elmúlásról, öregségről, az élet végéről ír, megírta a fiatalságnak és boldogságnak búcsút mondó verseit: (Levéltöredék barátnémhoz”)

Az idő múlása melankóliával tölti el, mert az idő kihasználatlanul, magányosan telik. „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül” (Horác) Az idő múlását mindig természeti képpel (főleg késő őszivel) ábrázolja (pl. A közelítő tél.  A táj nála nem leírás, hanem élete drámájának képe. A költemények alaphangja a melankólia, ezeknek a verseknek a fő műfaja az elégia

 

Nagyon korai magány-verse a Magányosság című: nem lehet nem észrevenni a rokonságot Csokonai A Magánossághoz című költeményével. A magány ebben a versében még mint vágyott életforma jelenik meg (összekapcsolva a rousseau-i természetélménnyel). Bár a költemény műfaja óda, szókincse Berzsenyi későbbi elégiáinak hangulatát idézi (elfáradt, nyugodni, bánatos stb.)

 

Berzsenyi a görög és latin költőkön nőtt fel, gondolataikat – különösen Horatiusét – gyakran felidézi verseiben. Nem csupán a nagyon ismert Horác című költemény, hanem a Barátomhoz is az ismert horatiusi gondolatre épül: mindent elveszítünk, minden eltűnik, az élet rövid, ezért a pillanat szépségeit kell megragadni:  „Minden órádnak leszakaszd virágát”.  (A carpe diem mint gondolat, igen, de mint létforma, nem volt jellemző Berzsenyire.)

 

Egyik legszebb verse – és a magyar irodalom talán egyik legszebb tájverse A közelítő tél.

A vers természeti kép leírásával indul – a tagadószók a hiány érzetét keltik (nincs, nem).

Az „oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül” mondattal a tér aspektusából áttérünk az idő aspektusába. A táj pusztulása az idő múlásának képzetét veti fel. A vers hangulatfestő szavai (hervad, hullanak, néma, homály, borong) az elmúlásra vonatkoznak és az elégikus hangnem összetevői.  A forma klasszikus, rímtelen, időmértékes aszklepiadészi strófa.

 

Az élet dele című költeményt 30 éves kora körül írta. Az emberélet és a nap járásának azonosítására építi a fel a létösszegző jellegű mondanivalót – kivételesen az elégedettség hangja is megszólal: adtál víg elmét, erőt, barátságot, angyali érzéssel tölt édes órákot – de csak azért, hogy az utolsó versszakban a pozitív múltat is fájdalmasan vágyott emlékké minősítse: Könnyes szemmel nézek a multra s jövőre:/Annak örömeit sírva emlegetem, /Ennek komor képét előre rettegem.

 

Rokon témájú költeménye a Levéltöredék barátnémhoz.

A „töredék” kedvelt a romantikában, a befejezetlenség a titokzatosság érzetét kelti. Ez a költemény pedig teljességgel lezárt, kerek, szigorú kompozíciójú.

A barátné valószínűleg Dukai Takách Judit. Berzsenyi csak addig megy el, hogy sógornőjének finom, óvatos vallomást tesz: tudod, magam vagyok, mert te nem vagy velem – de a költeménynek nem is a szerelmi vallomás az alaptémája. A vers első részében a zaj-csend ellentétével találkozunk: a magányosan tűnődő költő messziről hallja a „vígság lármáit”.

A költeményen végigvonul a tűz  metaforája: tüzemet gerjesztem, hamvadó szikrája stb: jelentése talán a szerelemre vonatkozik, de inkább az ember minden cselekedetét és gondolatát mozgató belső tűzre, ami a vers végére elhamvad.

Az „elestvéledtem” szó mind hangzásában, mind jelentésében egészen különleges hatást kelt. (Igekötő nélküli változatát ismerjük: Erdő mellett estvéledtem c. nd.).            A „béborult az élet vidám álorcája”  – ha az „ál” tag hiányozna, gondolatilag kapcsolható volna Berzsenyi többi költeményéhez. Ez azonban azt fejezi ki, hogy a fiatalkor öröme is hazugság volt.

 

A búcsúzás szintén a „szeretett barátnét” szólítja meg. A búcsúzás beszédhelyzete szinte kívánja az elégia műfaját – akár az „elmenő”, akár az „itthagyott” nézőpontjából fogalmazódik meg. A hangsúly egyrészt az elveszített értékeken van (örömim, reményim, véled enyésznek), másrészt a búcsúzás mindennapi jellegzetes gesztusain (Élj szerencsésen, s ne felejts el engem). A szókincs mellett az elégikus hangvételt erősíti a visszavonhatatlanság is: Sem az ég hatalma / téged énnékem soha vissza többé, / Vissza nem adnak.  A szapphói strófa utolsó, rövid sorai tartalmazzák a lényegi mondanivalót, a legfontosabb üzeneteket, különösen a Véled enyésznek, Vissza nem adnak, Festve neved lesz.