Lackfi János
Miért ne olvassak verset?

Mert a költők meghaltak már úgyis.
Mert testükben nedvek voltak, húgy is.
Mert a vers mind búval vagyon aszva.
Mert amúgy sincs neki semmi haszna.
Mert rohadtul untam ünnepségen.
Mert versért nem ad csókot, ha kérem.
Mert erre ne költsék az adómat.
Mert költők nem dolgoznak, csak lógnak.
Mert a vers, az szent és érthetetlen.
Mert suliban rosszul értelmeztem.
Mert bizony a költő másra gondolt.
Mert ma így is elég fos napom volt.
Mert inkább egy sört bontok helyette.
Mert poénabb kimenni a meccsre.
Mert különben sík lúzernek néznek.
Mert nem jó a vers a sebre géznek.
Mert ma van a költészetnek napja.
Olvasson az ördög öregapja!

Varró Dániel: Mese a tanító néniről, aki sajnálta a verseket szanaszéjjel elemezni

Volt egyszer egy tanárnéni, aki nagyon szerette a verseket. Ezt valószínűleg a versek is megérezték, mert ők is nagyon szerették a tanárnénit, és mindig megsúgták neki, hogy mit akart éppen mondani a költő, amikor őket írta. Ettől aztán a tanárnéni borzasztóan jól megértett minden verset, és csak azért nem elemezte szanaszéjjel mindet, mert sajnálta volna őket szanaszéjjel elemezni. Merthogy a versek szépek voltak. És a tanárnéni látta ezt. Egy nap aztán a tanárnéninek mégiscsak ízekre kellett cincálnia egy verset, mert azt mégsem lehet, hogy a diákok ne tanulják meg, hogyan is kell verset elemezni. Mert az nagyon fontos dolog. Ezt senki nem kérdőjelezi meg. Úgyhogy a tanárnéni nekilátott.
– Ne haragudj, de le kell hogy tördeljem a rímeidet – mondta sajnálkozva a versnek.
– Jó, de vigyázz rájuk! – mondta a vers. – Nagyon szép asszonáncok.
– Tényleg szépek – mondta a tanárnéni. – Nagyon fogok vigyázni rájuk. De légyszíves ne kiabálj! – tette hozzá. – Nem szeretném, ha a gyerekek látnák, hogy fáj neked.
És a tanár néni óvatosan letördelte a vers összes rímét, és megmutatta a diákoknak. A diákoknak tetszettek a rímek, főleg az, hogy “hegytetők – hetyke nők”. Pedig nem is az volt a legszebb.
– Ki kell, hogy szedjem belőled a jelzőket – mondta most a tanárnéni. – Nagyon jellemzőek.
– Szedd csak ki nyugodtan – mondta megadóan a vers, és igyekezett nem mutatni, hogy fáj neki, mert nagyon szerette a tanárnénit.
És a tanárnéni kiszedte belőle az összes jelzőt. A gyerekek megállapították, hogy a jelzők nagyon jellemzőek.
– Most azokat a szavakat kell kitépkednem belőled, amik a szerelemmel vannak kapcsolatban – mondta halkan a tanárnéni. – Tudod, a szemantikai háló miatt.
– Tudom – mondta a vers. És a tanárnéni kitépkedte belőle az összes olyan szót, ami kapcsolatba hozható a szerelemmel.
Aztán kiszedte a versből a magashangrendű szavakat és a mélyhangrendű szavakat is. Csak néhány vegyeshangrendű szó maradt.
– Ezeket is ki kell hogy tépjem – mondta végül a tanárnéni.
A vers bólintott.
A tanárnéni pedig az utolsó szavakat is kitépte a versből. A gyerekek már egyáltalán nem figyeltek oda, mert elunták a verselemzést, és az óra végét várták. A tanárnéni ezt észrevette, gyorsan befejezte az órát, és a tábla felé fordult, mintha le akarná törölni. Pedig csak nem akarta, hogy a diákok észrevegyék a könnycseppeket a szemében.