A középkor kultúrája
A „középkor” fogalma történelmileg a Római Birodalom bukásához kötődik (476). Az irodalom általában elfogadja ezt a korszakolást, bár a korábbi ókeresztény írókat (pl. Szt. Ágoston, Szt. Jeromos) a középkorhoz szokták sorolni. A középkor időszaka a reneszánszig tart (kb. XIII-XV. század a fordulópont).
Római Birodalom területén a kereszténység az I. szd-tól kezdett terjedni. Nemzetek fölötti egységes kultúrát hozott létre nyelv (latin), vallás (kereszténység) és tematika tekintetében. A tudomány a vallásnak volt alárendelve, az iskolákban a hét szabad művészet fölött a csúcson a teológia állt.
A középkor irodalmi alkotásai sok tekintetben próbáltak a pogány formanyelvtől elszakadni. A líra nagy újítása a hangsúlyos verselés és a rím. A drámairodalom teljesen új formákat hozott létre (misztériumjáték, moralitás), amely az antik drámai hagyományokat teljesen figyelmen kívül hagyta.
Az alkotók a legtöbb esetben anonimek.
Két stílus alakult ki, főként a képzőművészetben:
románkor: a középkori művészetnek nagyjából a XI-XII. századig tartó korszaka. Építészetben tömör falak, kis ablakok, súlyos formák, félkörív jellemzik, a szobrászat nem válik el az építészettől (domborművek), szigorúan szimmetrikus az emberábrázolás, nem szépségelvű. Pl. Cluny apátság, Dower Castle, Speyeri, Mainzi, Worms-i székesegyház.
gótika: A kora-középkor esztétikájával élesen szembenáll Suger apát véleménye, aki a gótika nemzetközi elindítója lesz. A Saint Denis-i apátság átépítésével újra visszaadta a szépség létjogosultságát mondván: a látható szépség a láthatatlan szépség képmása. Az esztétikum nagyobb szerepet kap, önálló életre kel a szobrászat, magasba nyúló, karcsú formák, s-alakú szobrok, nagy színes üvegablakok jellemzik. Pl: St. Denis székesegyház és a Notre Dame (Párizs), Reimsi Katedrális, Kölni dóm, Giotto di Bondone freskói.
A középkor irodalma – rendezési elvek
| Egyházi irodalom | Lovagi irodalom | Vágáns irodalom |
| Legendák, példázatok, himnuszok,
Drámai műfajok: moralitás, misztériumjáték |
Vitézi énekek (pl. Roland ének), mondák (Arthur irály, Grál)
trubadúrlíra |
„vagabund” költészet, fő témái az élet élvezete, a szerelem, a bor (pl. Carmina Burana, Villon) |
A szent a középkor lírájában
A középkor világképének középpontjában az Isten, a vallás, a túlvilág áll. Az egyházi irodalom alkotási legalábbis erről tanúskodnak: az ember földi életének célja a túlvilágra való felkészülés.
A középkori vallásos líra legfontosabb alkotásai a himnuszok. A himnusz fogalmát itt tágabban értelmezzük, mint az ókori görögöknél: nagyrészt ide soroljuk a verses lírai alkotásokat, amelyeknek a megszólítottja Isten, vagy valamelyik szent. A magyarul is olvasható gyűjtemények közül a legfontosabb a Babits által fordított Amor Sanctus.
A magyar kultúra szempontjából pedig a siratóének (planctus): ÓMS
A művek misztikusak, elragadtatottak, vagy teológiai igazságokat fejeznek ki. Gyakoriak a szélsőséges érzelmek a fájdalom, az extázis, a félelem kifejezése (Dies Irae, Stabat Mater)
Fontos művek, ismert szerzők:
| Szent Ambrus himnuszai (IV. szd.) | 4 soros rímes strófák, nevéről versformát neveztek el (ambroziánus) |
| Assisi Szent Ferenc himnuszai |
|
| Celanoi SZt. Tamás | |
| Jacopone da Todi | |
| És számos más ismeretlen szerző. | |
| Ómagyar Mária-siralom (planctus) |
A profán a középkor lírájában
a., A trubadúrlíra jellemzői:
– nőkultusz (a nő elérhetetlen, magasabb rendű,)
– konvencionális udvarló eszközök a lírában (nem egyénített a nő)
– csak férjes asszony lehet
– a lovag felajánlja szolgálatait a hölgynek (akár ellenszolgáltatás nélkül)
– a tiszta szerelem magas erkölcsi érték („udvari szerelem).
Ismert képviselője Walther von der Vogelweide – bár ő valós élményeit is beledolgozta költeményeibe (pl. A hársfaágak csendes árnyán). Itt is számos ismeretlen szerzővel van dolgunk. A trubadúrköltészet évszázadokra meghatározta a szerelmi költészet alapjait.
b., A vágánslíra jellemzői
– a „vágáns” szó az újlatin vagabund szóra vezethető vissza (kalandor, csavargó), ez mutat rá arra, hogy a szerzők tanult, de nem polgári életet élő személyek (pl. szemináriumot elhagyók, vagy – mint Villon- rossz útra tért volt egyetemisták).
– a vágánslíra nem kötődik olyan erősen az egyházi tematikához, nagyobb szerepet kap benne a földi, a profán világ, ezen belül is egyrészt az életöröm (szerelem, tavasz, kocsmázás), másrészt az evilág ellentmondásai, szenvedései is (pestis, betegség, szegénység, bűnök, stb).
A leghíresebb gyűjtemény ebben a kategórában a Carmina Burana, amelyet Carl Orff zenésített meg. A vágánslíra legnagyobb alakja FRANCOIS VILLON 1431-1463.
Költészete alapvetően élményköltészet, a középkor képei villannak fel műveiben:
- halál – a középkorban köznapi élmény a halál: kivégzések, járványok, háborúk, rossz közbiztonság, s a halálélményt még mélyebbé teszik a katolikus egyház által festett szörnyű képek a pokoli kínokról.
- szerelem – egyrészt a trubadúrlíra stíluseszközeit alkalmazza, másrészt ironikus és valósághű leírást ad a rossz életű párizsi nőkről (jó példa a Kis Testamentum, melyben egy prostituálttal való szerelmét idealizálja a trubadúrlíra vonásaival)
- alvilági élet – vaskos tartalmak (Ballada a vastag Margotról, Könyörgés Cotard mesterért), bordalok, kocsmaénekek, bitóversek (Akasztottak balladája).
A szent és a profán összefüggésrendszere
A szent és a profán nem válik el olyan élesen egymástól, ahogy az irodalomtörténetekben külön fejezetekre osztják ezeket. A középkor világnézete egységes: minden mindennel összefügg. A lovagi szerelem vallásos áhítattal van átitatva, az egyházi költészet Mária-énekei az idealizált nő vonásaival vannak felruházva, Villon írt egyházi imákat, bűnbánó verseket. A középkori lírának a fent említett három formája az egységes szellemiség három aspektusát villantják fel.