A stíluseszközök a poétikai funkció legfontosabb összetevői. Legnagyobb arányban az irodalmi nyelvben fordulnak elő, de a köznyelvben is gyakran élünk díszítő elemekkel. A stíluseszközök két fő fajtája: a költői képek és az alakzatok.

A hasonlat (nem igazi költői kép, hiszen a teljes azonosítás nem történik meg, de ez a logikai kiindulópontja a költői képeknek. Két tagja van, hasonlító és hasonlított. Jellegzetes (de nem kizárólagos és kötelező) nyelvi eleme a mint kötőszó „Mint komor bikáé, olyan a járása”; (de raggal is kifejezhető):  „Kóbor kutyaként jár a szél” (József Attila)

A költői képek:

  1. metafora:

hasonlóságon alapuló névátvitel, tagjai az azonosító (kép) és az azonosított (konkrét dolog). Lehet köznapi: „az üveg nyaka”, és lehet költői: „minden egész eltörött”

Típusai:

igei metafora: „szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik

főnévi metafora: „ kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág

melléknévi metafora: „boldog, szomorú dal”

MEGSZEMÉLYESÍTÉS: (esetenként külön, máskor az igei metafora speciális fajtájaként értelmezik): “fáradt lelkem égbe, testem földbe vágy”

 2. allegória

hosszú szakaszon végigvitt metafora, ahol minden azonosítónak megvan az azonosítottja, és az elemek összefüggnek (pl. Baudelaire: Az albatrosz, Biblia: A magvető története, Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról)

  1. metonímia

érintkezésen alapuló névátvitel, az érintkezés lehet

  • térbeli: azt beszéli a város….
  • időbeli: dicső század
  • anyagbeli: nincs egy rongyom se
  • rész-egész (szinecdoché): „lélek az ajtón se be, se ki”
  1. szimbólum

költői kép, a metaforán alapul, de míg a metafora jelentése világos, vagy logikus, a szimbólum többértelmű, homályos, és nem könnyű (vagy nem lehet) megnevezni a hasonlóság alapját. (pl. Ady: Az ős Kaján, Verlaine: „A Romlás vagyok, a hanyatlás végi Róma”

A tételhez a stíluseszközök biztos felismerése szükséges. A fenti példákat lehet saját példákkal felcserélni.